5 dolog, amit nem tudtál Madách Imréről

Rovat

Megosztás

Madách Imréről mindenkinek a száraz órai tananyag jut eszébe, illetve az unalomig elemzett Az ember tragédiája című drámája. Most ezen egy kicsit túl lépünk és megmutatjuk, hogy több is van a kackiás bajuszú íróban! Íme, 5 dolog, amiről valószínűleg még nem tudtál és legközelebb esetleg felvághatsz vele órán.

1. Nőproblémák

Több tanulmány is foglalkozott már Madách és az életét meghatározó “nőprobléma” kérdéskörrel. Az ellenkező nemmel való visszás viszonya Az ember tragédiája című drámájában is szembetűnő. Ez a problematika talán az édesanyjával való kapcsolatára vezethető vissza, aki egy nagyon kemény, zsarnoki, régimódi nő volt. Feltehetőleg ez a nőtapasztalat nyomta rá bélyegét egész életére.

2. Számtalan betegség

Születése óta beteges típus volt. Egész életében küszködött tüdő- és szívbajával. Egy időben a köszvény is gyötörte. Egyébként szívbetegsége okozta korai (41 évesen) halálát is.

3. Az ember tragédiáját először a börtönben írta meg

Politikai szerepvállalásai miatt egy év börtönre ítélték, ahol krétával egy asztallapra írta meg a nagy mű első változatát, melynek címe (akkor még) Lucifer volt.

4. Már 14 évesen saját lapot indított testvéreivel!

A széles olvasókör a családtagokból állt.

5. Az ember tragédiája a legtöbbször színpadra állított magyar színdarab

Habár Madách, mikor megírta még azt sem gondolta volna, hogy valaha színpadon lesz látható műve.

 

Borítókép: Gonolkodom.hu

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta