Ezt nézed:  / Színes / Zene / 5 dolog, amit nem tudtál a Quimby-ről!

5 dolog, amit nem tudtál a Quimby-ről!

A Quimby-t a magyar könnyűzenei életben alternatív rockegyüttesként tartják számon. Sokszor epikus és sanzonos hangvételű dalai sokak szívéhez került nagyon közel az elmúlt évtizedekben. A zenekar idén ünnepli a 25. születésnapját.

1. Sulizenekarból lett az ország egyik legnépszerűbb bandája.

A Quimby elődje a dunaújvárosi Münnich Ferenc Gimnáziumban (ma Széchenyi István Gimnázium) alakult meg Kiss Tibor, Kiss Endre, Mikuli Ferenc és Varga Livius tagáságával. Az érettségit követően a zenésztársak évekig szüneteltették munkásságukat, azonban 1991-ben újraegyesült a csapat.

2. Sok neve volt a zenekarnak.

Olyanok, mint például, mint a Cry Baby. Kiss Tibor maga mesélte el egyik interjújában, hogy miért is Quimby lett a Quimby.

” Egyik ismerősünk rendszeresen küldözgetett haza nekünk egy Quimby Comics nevű bostoni szubkulturális újságot. Annak a főszerkesztője volt Birth Quimby. Miért ne legyünk akkor Quimby? Jól hangzott és nem jelentett semmit. Végül e név rajtunk maradt.”

 

3. Előzenekarokat vittek magukkal

A Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjának nyertes pályázói között volt a Quimby, az előzenekari alprogramban vett részt: vagyis a Quimby támogatásért cserében zenekarokat vitt a bulijaikra.

“Mi amúgy is vittünk magunkkal zenekarokat, és mindig sajnáltuk őket, mert elég költséges dolog kezdő, vidéken nem annyira ismert zenekaroknak utazgatni. Mi például csak az ötödik évben tudtunk elindulni vidékre, addig egyszerűen nem volt rá pénzünk. Ez a program most abban segít, hogy könnyebb egy vidéki turnét megcsinálni előzenekarként. És jó volt látni, hogy a két zenekar, akikkel most ezt végigcsináltuk élvezték, és akarták ezt a turnét”

– mesélte a hvg.hu-nak Kiss Tibi 2015-ben.

4. Most múlik pontosan.

2005-ben jelent meg a Quimby egyik dala ezzel a címmel. Majd a Csík zenekar feldolgozta azt. Lévai Balázs pedig dokumentumfilmet készített belőle.

 

5. Rengeteg díjat sikerült bezsebelniük.

Eddig három Fonogram-díjjal és egy Gundel művészeti díjjal lett gazdagabb a zenekar. A Kaktuszliget című albumuk 2013 decemberében jelent meg, 2014 januárjában pedig platinalemez is lett. A zenekar minden korosztály számára kedvelt, koncertjeiken kisgyerekektől kezdve egészen az idősekig mindenféle nézőt megtalálni. Az idősebbek az unplugged koncertjeik és a színházi megjelenéseik miatt szeretett bele a zenekarba.

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjának támogatásával készült.

NKA_logo_2012

cstp-logo-web-small

instagram default popup image round
Follow Me
502k 100k 3 month ago
Share