5 nő, aki megváltoztatta a történelmet

Rovat

Megosztás

Gyönyörűek, erősek, okosak, és egy férfiak által dominált korban is érvényesülni tudtak, nem is akárhogy! Ezek a nők még 2015-ben is igazi példaképként állnak előttünk, arra sarkallnak, hogy álljunk ki magunkért, és merjünk nagyot álmodni.

Nőként saját korukban mind bebizonyították, a “gyengébbik nem”-nek is helye lehet a politikában, kormányzásban, és hogy ők is szét tudják rúgni azt, amit kell, ha arra kerül a sor! Ja, és akár háborúkat is ki tudnak robbantani, bár ez valószínűleg nem annyira nagy erény. Jöjjön most 5 nő, aki nyomot hagyott a történelemkönyvekben.

  • Nagy Katalin

Catherine_the_Great

Porosz hercegnőként lett III. Péter orosz cár felesége, majd férje halála után cárnő, aki az egyik legnagyobb orosz uralkodóvá vált. A Világtörtélem legszebb női c. könyv szerint gyönyörűnek tartották fiatalon, de a rossznyelvek szerint hamar elhagyta magát. Egyáltalán elhagyhatja magát egy CÁRNŐ? Nem hiszem, inkább csak egy egész ország sorsa nyomta a vállát! Mindenestre nyíltan számos szeretőt tartott, ami valószínűleg csak azért számított nagy számnak, mert nő létére tette ezt, bármelyik férfi uralkodónál természetes volt, hogy számtalan ágyassal rendelkezett. Uralkodása alatt Oroszország felvirágzott és óriási területeket szerzett meg! Állítólag halálakor fia megsemmisítette végrendeletét, mert nem ő szerepelt benne, mint trónörökös. Kedves. Uralkodását Oroszország aranykorának nevezik, számos hadjáratot folytatott, országát gazdaggá tette. Ja, és egyébként ő tüntette el férjét a szeretőjével karöltve, hogy trónra léphessen. Nagyon művelt volt, olyan alakokkal levelezett mint Voltaire, vagy Diderot. És bár hatalmáról úgy gondolta, nem korlátozható, mégis olyan felvilágosult eszméket is vallott, minthogy a vallás megválasztása szabad, vagy, hogy a kínzást el kell törölni. Ő vásárolta meg a legendás szentpátervári Ermitázs múzeum gyűjteményének alapját.

  • Szép Heléna

4e1620f978d048cc6bbee8c62f7910a6

Heléna, Menelaosz spártai király felesége volt, aki messze földön híres volt szépségéről, és Homérosz eposzában maradt fenn neve az utókor számára. Valós személy volt e? Nem tudható biztosra, de mivel alakja ihlette az Iliászt – nélküle nem tört volna ki a trójai háború – mindenképpen a történelem legfontosabb női között a helye! Nem volt nagy uralkodó, nem fűződnek óriási tettek a nevéhez, éppen csak, hogy elcsábított egy szép trójai herceget és megszökött vele férjétől, de nevét ma mindenki ismeri, és minden nő arra vágyik, hogy sz ő szépségéhez hasonlítsák! Néha egyébként vörös hajjal is ábrázolták. De állítólag ő is kemény csaj volt, mint hazájában minden nő. Ő is sportolt, katonáskodott, gyakorolta a kézi harcot, de ügyelt arra, hogy arcának ne essen baja, – írja Kiss Róbert Richárd, A világtörténelem legszebb női című könyvében.

  • I. Erzsébet

i-erzsebet-angol-kiralyno-1533-1603-az-angol-gyarmatbirodalom-megalapitoja-4fbb8ed7e007022764012286

I. (Tudor) Erzsébet, Anglia királynője volt 1558-tól 1603-ig, az újkori Anglia egyik legnagyobb uralkodója. Úgy is nevezték: a Szűz Királynő. Szülei a legendás nőguru, VIII. Henrik és Boleyn Anna. Már csak ez okot ad némi tiszteletre minden valószínűség szerint, de az, hogy egyedül, férfi nélkül vezette az óriási brit birodalmat 45 évig az azért elég meggyőző! Utód nélkül halt meg, 70 évesen egyébként. De állítólag őt sem kerülte el a szerelem, de mivel választottja, Leicester grófja rangban nem illett hozzá, nem kelhettek egybe. Egyesek szerint még gyermekük is született, de ez kétséges. A királynő a divat területén is eléggé ott volt, neki volt egyesek szerint a legnagyobb ruhatára a világon, és bár magas volt és karcsú, mindig fűzőt hordott, hogy dereka vékonyabb legyen. Hatására terjedt el a nők között a száj élénkpirosra festése. Köszönjük Elizabeth! Ja, és állítólag annyira feketedtek a fogai, hogy megpróbálta elterjeszteni az udvarhölgyek körében, hogy fessék szénnel feketére fogaikat, de ez a trend szerencsére nem volt hosszú életű. Egyébként hihetetlen jó politikus hírében is állott, gondolom ezt meg sem kell említeni!

  • Kleopátra

93274_567263564_big

Az egyiptomi uralkodónőt hol szépnek, hol kegyetlennek írják le, igaz és gyöngéd szeretőnek, aki meghalt szerelméért, vagy férfifaló szörnyetegnek. Caesar arany szobrot emeltetett neki, Antonius pedig a királyok királynőjévé koronáztatta. Egy biztos, ellenállhatatlan kisugárzásának senki sem tudott ellenállni. Korának legnagyobb hatalmú politikusait, hadvezéreit csábította el, ami nem meglepő ha tudjuk, hogy az antik kor legszebb nőjének tartották. Állítólag fodrászok tucatjai foglalkoztak a hajával és szamártejet öntetett kádjába, hogy bőre szépségét megőrizze. Egyébként több nyelven beszélt, a kor legjobb görög tudósai tanították, remek politikus volt. A triumvirátusok alatt, Caesar, Antonius és Augustus csatájában sok esetben ő maga mozgatta a szálakat és remek politikai manővereket alkalmazott, bár őt is elvakította a szerelem (?). Antonius halála után ugyanis öngyilkos lett. Nos, nem tudhatjuk hogy szerelme elvesztése vagy a vesztes csata és vereség beismerése okán vetett véget életének, de az biztos, hogy a három triumvirral elég jól elfoglalták magukat! Caesartól és Antoniustól is született például gyermeke, igaz, Caesartól született fiát Octavianus meggyilkoltatta.

  • Aquitániai Eleonóra

5136_eleonora_daquitania

Végül jöjjön Aquitániai Eleonóra, aki lehet, hogy kevéssé ismert, mint a fentebbi uralkodónők, mégis helye van közöttük! A 12-13. században élt, Franciaország, majd Anglia királynője lett. Korának legnagyobb hatalmú nője volt, óriási befolyással rendelkezett és nagyon pártolta a kultúrát, különösen a költészetet kedvelte. Pretty impressive, hogy a világ akkori két leghatalmasabb országának is a királynéja volt! Akkor nagyon nagy dolognak számított, hogy felülemelkedett az előítéleteken, miszerint az asszonynak otthon a helye, és nincs beleszólása semmibe. Ő valódi politikai befolyással, hatalommal bírt. Nagyon intelligensnek tartották, és még egy lapáttal rátett erre, az, hogy harcok idején amazonnak öltözött és asszonytársaival felvonult a csapatok között. Ez azért eléggé ott van egy királynétől! A nő annyira okos volt, hogy első házassága idején tulajdonképpen ő irányította a francia udvart, és még arról is gondoskodott, hogy megőrizze hozománya, Aquitánia függetlenségét, és ne olvadjon be a francia udvarba. Aztán érvénytelenítette a házasságát és hozzáment a későbbi angol uralkodóhoz, aztán számtalan szövevényes storyban benne volt a neve, míg végül 80 éves kora körül elege lett az intrikákból és bevonult egy zárdába, ott is halt meg végül. Érdemes róla hosszabban olvasni, az ő története még talán nem annyira ismert, mint az első 4 hölgyé!

Inspiráló nők
Szerinted ki a legpimpebb csaj az 5 közül?

 

Fotók: gnl911.blogbox.hu, egyiptom.network.hu, ornellamariani.it

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta