Kortárs költők sorozatunk mai részében egy olyan költőnőt mutatunk be, akiről egy kedves ismerősöm úgy nyilatkozott: „Ez a nő nem szégyelli magát, az biztos.” Ez annyira kedvet adott nekem Erdős Virág költészetéhez, hogy nyomban el is olvastam vagy egy tucat versét, és most már bátran alátámasztom az előbbi állítást: Erdős Virág tényleg nem szégyelli magát.
Erdős Virág
Erdős Virág költő, író, drámaíró és gyermekkönyvek szerzője, aki már születésével predesztinálta magát a művészlétre, szülei ugyanis bábszínészek. Így Erdős Virág már egészen kicsi korától kezdve megtapasztalhatta a színházi élet forgatagát, az ezzel együtt járó nyüzsgést, ami ahhoz az elgondoláshoz vezette, hogy neki másképp kell élnie. Az ELTE BTK-n elvégezte a magyar a szakot, majd gyakorlatilag azonnal az írás felé fordult. Az írás azért is állt hozzá közelebb, mint a színjátszás, mert a költőnő saját megvallása szerint meglehetősen introvertált, így úgymond a háttérbe húzódva élheti ki magát, meglelvén azt a közeget, amelyben a legjobban kifejezésre juttathatja önmagát és gondolatait. Mindezek ellenére mégis szerepet vállalt a Rájátszás című tévéműsorban, de szerinte ez tökéletesen belefér az önmagáról alkotott képbe, hiszen ott nem az exhibicionizmus a fő, hanem elsősorban a szöveg. Erdőst éles társadalomkritikája miatt több politikai szervezet is megpróbálta kisajátítani magának, de ő egyikhez sem akar csatlakozni. Ennek ellenére részt vett tüntetésen, az AVM, vagyis A Város Mindenkié csoport célkitűzéseit ugyanis szívügyének tekinti. Az AVM hajléktalanokból vagy a hajléktalanság tapasztalatán átesett alulról szerveződő önkéntesekből álló csoport, melynek fő célja egy egyenlőségen alapuló igazságos társadalom létrehozása. Az AVM tevékenysége olyannyira megihlette, hogy közelebbről is megismerkedett hajléktalan emberekkel, akiknek a történeteit a Világító testek – 100 kis budapest című kötetben örökítette meg. Nagy élmény számára, hogy több művét is megzenésítették. Ezek közül az egyik legnépszerűbb az Ezt is elviszem magammal című vers lett, a Kistehén zenekar feldolgozásában. Erdős Virág egyébként saját maga is ír megzenésítésre szánt szövegeket. Többek közt a 30Y együttesnek is. Úgy gondolja, az írás elsősorban indulati kérdés, csak azok a művek lesznek igazán jók, melyek indulatból születnek, így az őt megérintő jelenségek, történések lenyomatai is ebből a felfokozott érzésből születnek. Kötetei: Udvarok (1993), Belső udvar (1998), Lenni jó (2000), Másmilyen mesék (2003), Eurüdiké (2007), A merénylet (2008), A Trabantfejű nő (2011), Pimpáré és Vakvarjúcska (2012), ezt is el (2013), Adjon az Isten, avagy ötvenhárom “originál haza-ötlet” 2014-re (2013), Négyeshatos (2014), Énekelt versek (2015), világító testek – 100 kis budapest (2016), Szorzótábla-versikék 100 számra (2017), Hátrahagyott versek (2017), ötven plusz (2018)
Stílusa
Erdős Virág szókimondó stílusával, a világról alkotott radikális véleményével vált a kortárs irodalom egyik legnépszerűbb alkotójává. Ha hasonlítani akarjuk a nagy elődökhöz, akkor elsősorban Parti Nagy Lajos, Garaczi László és Hazai Attila versei közt kell kutakodnunk. Erdős versei erős szociális érzékenységről tanúskodnak. Legyen szó hajléktalanokról, kisemmizettekről, korrupcióról, politikáról, a mélyszegénységről vagy a rasszizmusról, Erdős Virág minden és mindenki mellett és természetesen ellen is szót emel. Olyan dolgokról ír, melyek jó eséllyel minden embert foglalkoztatnak és amiről mindenkinek van is egy bizonyos véleménye. Erdős egy ízben azt nyilatkozta: „Egy vers akkor jó, ha az ember „kikever” magának egy privát költői nyelvet, és amit el akar mondani, azt ezen a mesterséges nyelvi szinten mondja el, vagyis mindvégig megmarad a saját körein belül, önmagával bíbelődik és voltaképp önmagában tetszeleg.” S ezen kitételének ő eleget is tesz. Versei nem a szó klasszikus értelmében vett versek. Inkább „csak” szövegek, melyeknek a sorvége alkalomadtán összecseng. Versformába öntött gondolatok, melyek létösszegeznek, igazat mondanak, véleményt nyilvánítanak. Néha nyersen, máskor trágárul, valamikor viccesen, de mindig kőkeményen. Erdős Virág költészete talán a legmegosztóbb a mai magyar irodalomban, de ez talán nem is baj, hiszen megmozgatja azt a közéleti költészetet, amely már hosszú ideje nem áll ki a világ elé és nem szól egy szót semmi ellen sem.
Erdős Virágot gyakran emlegetik korunk József Attilájának, aki vezeti a népet, és kimond, leír, meggyón helyettünk is mindent.
Versei:
Erdős Virágtól még több verset olvashattok honlapján: www.erdosvirag.hu
Hátrahagyott versek (2017)
én vétkem
hagytam hogy kapásból
hülyére vegyétek
hagytam hogy tettleg is
helyére tegyétek
hagytam hogy ne legyen
mázlija juszt se
hagytam hogy ne érje
el még a buszt se
hagytam hogy pokollá
tegyék az életét
hagytam hogy röhögve
kérjék a bérletét
hagytam hogy bagóért
szopja a rezet
hagytam hogy ne fogja-
tok vele kezet
hagytam hogy piti kis
vétkekért szívassák
hagytam hogy ne derül-
jön ki az igazság
hagytam hogy beszálljon
apuka cége
hagytam hogy ok nélkül
rakják a „c”-be
hagytam hogy vergődés
legyen a suli
hagytam hogy kibukni
legyen a buli
fejvesztve fusson a
Kultúra Házából
hagytam hogy kitessé-
keljék a plázából
hagytam hogy ráálljon
ne nagyon szarozzon
hagytam hogy félpénzért
feketén falazzon
hagytam hogy fogdossák
buzgón a fenekét
hagytam hogy sokallják
sokan a gyerekét
hagytam hogy Budáig
fusson egy kérvénnyel
hagytam hogy gazdagabb
legyen egy élménnyel
hagytam hogy kihulljon
végleg a rostán
amikor palávert
csinál a postán
hagytam hogy köpködve
szidják az urát is
hagytam hogy lemossa
csendben a csulát is
hagytam hogy szorongjon
nappal és éjjel
hagytam hogy emiatt
menjenek széjjel
hagytam hogy ne legyen
gyógyír a bajára
hagytam hogy ne jusson
gázra se kajára
hagytam hogy ne terem-
jen a föld eleget
hagytam hogy lopnia
kelljen a meleget
hagytam hogy hibát a
hibára halmozzon
hagytam hogy üljön a
seggén és malmozzon
hagytam hogy börleszkké
legyen a bánat
hagytam hogy bringával
hajtson a fának
hagytam hogy ne játsszon
érdemi szerepet
hagytam hogy ne legyen
bennetek szeretet
hagytam hogy krumpliban
mérjék a segélyét
hagytam hogy félvállról
vegyék a fekélyét
hagytam hogy ne legyen
alku a kaszásnál
hagytam hogy ne legyen
jobb hecc a baszásnál
hagytam hogy jöjjön az
utolsó ítélet
hagytam hogy röhejbe
fúljon a hitélet
hagytam hogy ne vágyjon
más hókusz-pókuszra
reggel egy felesre
este a Fókuszra
hagytam hogy ne legyen
dolga se tébéje
hagytam hogy romokban
álljon a tévéje
hagytam hogy horrorrá
legyen a valóság
hagytam hogy ne legyen
számára tanulság
hagytam hogy diadalt
üljön az enyészet
hagytam hogy hagyja a
francba az egészet
hagytam hogy ne tudja
ne lássa ne értse
hagytam hogy ne fogja
fel még a felét se
hagytam hogy ő legyen
most is a lúzer
aki a legesleg-
elsők közt húz el
hagytam hogy nyűg legyen
kint is és idegen
s épp olyan hazátlan
jöttment mint idebenn
hagytam hogy hadd higgye
ami volt köddé lett
bárhogy is kezdődött
annó a történet
én viszont ott voltam
van róla papírom
fura de van ez a
heppem hogy megírom
ott álltam pénztárca
mobil a zsebbe’
bedugtam tövig az
ujjam a sebbe
láthattam láttam is
mindent és mégis:
hagytam hogy hagyjátok
hadd hagyjam én is
én vétkem én vétkem én igen nagy –
hagytam hogy így legyen
de te
ne hagyd