Pesttől 30 km-re fekszik egy gyorsan fejlődő város, Gyömrő. Nyáron strand, télen színdarabok várják a helyieket. Van viszont egy kevésbé ismert oldala is- távol az autók zúgásától 169 árva kutya ugat…
Egy kellemes januári napon indultam útra, hogy ellátogassak a Gyömrői Árvácskák Állatotthonba. A helyi református templom buszmegállójától körülbelül fél órán át gyalogoltam a hóban. Már kezdtem azt hinni, eltévedtem, mikor megpillantottam a távolban a kis kerítést, ami elválasztja a kutyákat a zajos várostól.
Még meg sem nyomtam a csengőt, már egymás szavába vágva ugattak az izgatott állatok. Hamarosan megérkezett három önkéntes, akik beengedtek. Egyikük, Nagy Rudolf elmesélte a menhely történetét.
– Az állatotthont 1998-ban Maszló Györgyné Zsuzsa alapította. Jelenleg 169 kutyának adunk otthont, illetve vannak macskáink is, de őket külön tartjuk. Az önkéntesek több, mint harmincan vannak, ami nagyon örömteli. Van, aki rendszeresen kijár, mások csak alkalmanként. Havonta egyszer nyílt napot tartunk, amikor lehet a kutyákat sétáltatni, jutalomfalatot adni nekik. Ilyenkor ötven-hatvan fő is össze szokott gyűlni. A menhelyet egyébként magánemberek támogatják.
Az említett sétáltatós napokon bármelyik kutyát el lehet vinni egy „körre”, nem kell támadástól tartani. A harapós vagy antiszociális ebeknek az önkéntesek terápiával segítenek maguk mögött hagyni félelmeiket.
A gondozók az otthon lakóit nem az utakról cserkészik be, hanem beteg, rendőrségi foglalt vagy az Állatvédő Liga által begyűjtött kutyákat fogadják be. Van, amelyik nagyon beteg, de az állatotthon nem híve az altatásnak, hanem a gyógyításra szavaz. A sok-sok szeretet, amit itt kapnak, új erőt ad az állatoknak, s bár teljesen nem épülnek fel, egy élhetőbb életet kapnak.
„Én nem sétálhatok”
Az otthonban rengetegféle kutya lakik. Amikor körbesétáltam, a kenel rácsához szaladtak, és hangos ugatással kérték:” Vigyél haza!” Persze nem mindenki akar elszakadni lakótársától: a menhelyen él egy kutyacsalád is.
Az egyik kennelen egy tábla fogadott, a következő felirattal: „ Én sajnos nem sétálhatok.” A mondat „gazdájának” a veséjével vannak problémák. Sajnos nem ő az egyetlen, aki beteg: vannak rákos, vak, és allergiás társai is. Viszont szerencsére fertőző állat nincs a telepen.
Az ebek chippel rendelkeznek, a szukákat pedig ivartalanítják is. A beteg jószágokat négy állatorvosi hivatal látja el Stájer Attila vezetésével. Ha nagyon nagy a baj, klinikák segítenek.
Segíteni kreatívan is lehet
Én legszívesebben mindegyik kutyát hazavittem volna, ami persze nem megoldható feladat. Viszont másképp is lehet egy csipetnyi boldogságot csempészni életükbe.
A menhely lakóit lehet támogatni pénzadománnyal, de nagy szükségük van takaróra, tápra és az építőanyag is jól jön. Van, aki igen különleges módját választotta a segítségnek.
– Az egyik önkéntesünk utazási irodánál dolgozik. Felajánlott két repülőjegyet Antalyába. Ezeket azok közül sorsolta ki, akik legalább tíz kiló tápot hoztak kutyáinknak – meséli Rudolf.
Segíteni tehát így is lehet.
Aki viszont szeretné magához venni az egyik árvácskát, annak előtte próbaidőn kell bizonyítania, hogy alkalmas gazdija lenne a kinézett kutyának.
Melyiket a kilenc közül?
Vajon az önkéntesek helyében kit választanék?- gondolkoztam ezen, miközben a kennelek mellett sétáltam. Jókai története jutott eszembe, a Melyiket a kilenc közül, melyben egy szegény csizmadiának ki kell választania egyet kilenc gyermekéből, akit a jómódú szomszédjához költöztet.
Megkérdeztem Rudolfot, neki van-e kedvence.
– Igen, van. 169!
A mesebeli hősök tehát köztünk élnek.
Bővebb információt itt találsz az állatotthonról: https://www.facebook.com/gyomroiarvacskak?fref=ts
Szerző: Fekete Fanni