Végre megérkezett az igazi, várva-várt tavasz. Lehet mozogni, kirándulni, mindegy, mit csinálni, de az ne a négy fal között történjen, mert ilyen időben szinte vétek odabent ücsörögni. A barátaimmal nem is ücsörögtünk odabent, gondoltunk egyet, és tettünk egy kisebb túrát a Bükkben. Szereztem egy új barátot, és most bemutatom nektek, remélem ti is annyira fogjátok imádni, mint én tettem.
Egy néhány kilométeres séta alatt sok dolog történik az emberrel, főleg akkor, ha cseppet sem bír nyugton maradni. Én nem bírok, soha, ilyenkor pedig még csak meg sem próbálom.
Bár a természet még csak most ébredezik, én már annyira felébredtem, hogy nem győzöm kivárni, hogy előjöjjenek az állatok. Miután már kiértünk, a kivételesen elég zsúfolt erdőből, -ahol máskor nem találkozunk egy kisebb tömegnyi emberrel, most mégis sikerült-, ( zárva vannak a boltok, jó idő van, egyenlőségjel, mindenki a természetbe!) Lillafüreden kötöttünk ki, a szépséges és mélységes Hámori-tónál, amit szerencsére körbe lehet sétálni.
Az út felénél van egy kis hidacska, amelyen állva a többiek közölték velem, hogy ITT SZOKTAK LENNI TEKNŐSÖK (és halak). Én már másztam is le a fűbe, a víz mellé, de a teknősöket sehol nem találtam, megláttam viszont a legnagyobb békát, amivel eddigi életemben valaha is találkoztam.
A békával való barátkozáshoz csak egy botra volt szükségem, a kis tünemény már rá is mászott, kitettem a hídra, majd jött a simogatás. Aki fogott már békát, tudja, hogy milyen nyálkás és furcsa bőre van. Úgy tűnt, szegény vagy nagyon álmos, mert még csak most bújt elő a hosszú tél után, vagy egy királyfi, aki egyenesen arra várt, hogy egy lány kifogja és puszit adjon neki. Reménykedtem az utóbbiban, bár már van egy hercegem, de ugye abból sosem elég :D, de mielőtt kideríthettem volna, mi az igazság, a békakirályfi már elindult a víz felé, így inkább segítettem neki hazamenni.
Remélem még találkozunk, vagy, addig megtalálod a királylányod kedves #békakirályfi! <3
Kiemelt kép: virginaherpetologicalsociety.com
