Számos kutatás bizonyította már: a túl sok idő eltöltése Facebook-on akár depresszióhoz is vezethet, sőt ezt még maga, a Facebook is elismerte. Miért töltjük, hát, azzal az időnket, hogy minden apró, valójában jelentéktelen történést megosztunk? A kutatóknak erre is van válasza.
Magamutogatás, avagy a fenéért kell tudnom, mit néz a tévében?!
Biztos, neked is van olyan ismerősöd, aki napjában hússzor ír ki magáról valamit, pontosan tudod, mikor sétáltatja a kutyáját, mikor unatkozik órán, vagy mit evett ebédre – bár ezt egyébként is tudnád, mert a menzán mindenki ugyanazt eszi…
Hiába fáraszt a sok információ, mégis nézed? Vagy esetleg már elrejtetted, mert idegesített? Ne írd le az illetőt egyből! Az ausztráliai Charles Sturt University kutatócsoportja kimutatta, hogy a „túlposztolás” – ami talán egyszer még pszichológiai diagnózis is lehet… – általánosságban azokra az emberekre jellemző, akik magányosnak érzik magukat. Azáltal, hogy tudatja a világgal, éppen mi történik vele, arra törekszik, hogy észrevegyék és értékeljék. Ennek minden előnyével és hátrányával együtt – hiszen, ha sok lájkot kap egy-egy bejegyzésére, amellett, hogy jobban érzi magát a pozitív visszacsatolástól, abba a hibába is eshet, hogy még több információt bocsát majd ki, és még felszínesebbé válnak a kapcsolatai.
https://www.youtube.com/watch?v=QxVZYiJKl1Y
A newsfeed másik oldalán – a csendes görgetés pszichológiája
Természetesen, minden éremnek két oldala van. A Facebookot szétposztoló embereken kívül, ott vannak a csendes megfigyelők is. Akik ugyanúgy sok (vagy inkább minden) idejüket a közösségi médiát figyelve töltik, de ők csupán mustrálják a többi felhasználó tevékenységét, görgetik az idővonalat, rákeresnek emberekre – majd rájönnek, az ő életük semmit sem ér.
Legalábbis azt hiszik. Minél többet görget valaki, annál több olyan képpel, bejegyzéssel találkozik, amely azt hangoztatja, mennyire jót nyaraltunk, milyen jó buli volt a haverokkal, vagy micsoda gasztronómiai élményben volt részünk egy nagyon puccos helyen…
Megvan ugye? Na, hát ezekről a bejegyzésekről azt kell tudni, hogy: KAMU.
Persze, valószínűleg nem teljes egészében, biztos járt ott, biztos megette az említett fenséges étket, azonban ha hiszed, ha nem, az emberek megszépítik a dolgokat. Megszépítik, és felnagyítják a való életben és szóban is a történeteiket, a közösségi oldalakon pedig egyenesen vérre menő küzdelmet folytatnak a felhasználók azért, hogy bebizonyíthassák: az ő életük a legkirályabb.
Ehhez jönnek a #nehézazélet és a #szardolgomvan ironikus hashtagek, amelyeket a puccparádét és boldogságot ábrázoló képek mellé biggyesztenek. Aztán vannak az irodalmárok, akik kilométeres hosszúságú gondolatsorokat osztanak meg a nagyérdeművel, benne természetesen minimum hat közhellyel és kilenc Coelho-idézettel. Utóiratként pedig: <3<3<3<3<3<3<3<3<3<3
Ne utáld, segítsd!
Ezek az emberek talán tényleg csak mellékesként teszik a kirakatba az életüket, amivel egyébként meg vannak elégedve, de mindig tartsd szem előtt, hogy lehet, ő a statisztika nagyobb százaléka, aki valójában szomorú és egyedül van. Lehet, nem a legjobb spanod az illető, de ha észreveszed, hogy valamelyik ismerősöd ezt teszi, menj oda, és kérdezd meg, hogy van! Jól fog esni neki. Aztán pedig ki tudja, mit indítasz el ezzel az egyszerű kérdéssel. 🙂
Képek: pinterest.com, funpic.com, elephantjournal.com
