Táncmulatságok a 19. században
Mindig is imádtam a kosztümös filmeket, a Jane Austen regénye alapján készült Büszkeség és balítélet filmsorozat óta szeretnék bálba menni – korhű ruhában, egy jóképű lovaggal az oldalamon. Bánatomra a diszkók uralta világban ritkán találkozni ilyen jellegű eseményekkel – viszont a szalagavatón lehetőségük nyílik a kamaszoknak a 19. századi hölgyek és urak bőrébe bújni.
No de hogyan is mulattak a reformkor magyarjai?
Közhírré tétetik…
A nyilvános bálokat a kor Facebook oldalán, az újságokban hirdették a szervezők, a háziasszonyok nevének feltüntetésével. Persze meghívót is küldtek a szívesen látott ifjaknak. Ám a táncmulatság megrendezése nem merült ki ennyiben: termet kellett bérelni, virágokat hozatni, amivel kidíszítették, s táncrendet is rendeltek. Egyszóval sok időt vett igénybe.
Ezekre az eseményekre bárki elmehetett, társadalmi rangjától függetlenül.
Sosem látott elegancia
Ma önkifejezés címszó alatt bárhogyan utcára léphet az ember, fittyet hányva az illemre. A 19. században azonban inkább figyelembe vették az öltözködésre, viselkedésre vonatkozó szabályokat. Az 1891-ben megjelent Illem című könyv több fejezetet is szentel a táncmulatságoknak. A báli ruhákat illetően a szerző – aki egyszerűen csak ’Egy nagyvilági hölgy’-ként van feltüntetve – óva inti a nőket a gyémántnyakékektől, jóból is megárt a sok alapon. Különben is, egy fiatal lány legszebb éke zsenge kora, nincs szüksége mindenféle cicomára. (Ezt érdemes megfogadnia a mai kamaszoknak is!) A nők ujjatlan, uszályos ruhát öltöttek magukra, mely kartonból készült, kezükre pedig világos vagy fehér színű kesztyűt húztak. A mély dekoltázs meglepő módon megengedettnek számított a bálokban – nyilvánvalóan a fiúk, férfiak legnagyobb örömére.
A fiatalemberek sem érkezhettek akármiben: ők a táncmulatságokon frakkot viseltek fehér mellénnyel s nyakravalóval, gomblyukukba fehér virágot tűzve.
A Kossuth Lajos kezdeményezésére alakuló Védegylet a magyar árukat, így a magyar ruhaneműk viselését is támogatta. 1845-ös farsangi báljukon már ennek megfelelően öltöztek fel az emberek: nemzeti szabású öltöny és piros-fehér-zöld színekben pompázó toalett jelezte, hogy magyar a viselője.
Egy köddé vált illemszabály
A bál rendezőit akár kerítőknek is nevezhetnénk, ők mutatták be ugyanis egymásnak az azonos társadalmi helyzetű fiatalokat. Arra is ügyeltek, hogy egy leány se kényszerüljön petrezselymet árulni. Ez azokkal esett meg, akik senkit sem ismertek a bálban. Ugyanis tilos volt a tánc olyannal, akivel még nem mutatkoztak be egymásnak. Régi jó szokás… nem kívánja valaki bevezetni a diszkókban is? Amit viszont a hátam közepére se kívánnék: a hölgyeket árgus szemekkel követte mindenhova gardedámja vagy édesanyja, még akkor is (vagy inkább akkor igazán), ha egy fiatalemberbe karolva indult sétálni. Persze erre nem nagyon adódott lehetőségük: még a büfébe sem szabadott kettesben menniük.
A lányoknak, akármilyen jól is érezték magukat, egész este oda kellett figyelniük megjelenésükre. Nem távozhattak kócosan, elszakadt ruhával, mert „a felbomlott hajfodrozat, a foszlányokra tépett ruha álnok árulók”.
A könyv az erősebbik nem tagjait sem kíméli: az a férfi, aki kétballábas, a társaság ostora, és feltehetően gyakori gúnyolódások tárgya. Tiszteletet kellett mutatnia azon hölgyek irányába, akiket csúnyának talált – ellenkező esetben gonosz lelkűnek találták (talán nem is alaptalanul).
Akkoriban teljesen máshogy udvaroltak a férfiak: zsebre tették táncpartnerük legyezőjét, s másnap egy újjal lepték meg.
Az illemkönyv azt is meghatározza, miről beszélhetnek a bálban megismerkedő fiúk és lányok: csak semleges témák kerülhettek szóba, mint a színház vagy a farsang. Veszélyes lett volna tehát egy szerelemvallás. Pedig – kár szépíteni – a bálokat feleségkeresés céljából rendezték.
Ahol Jókai és Vörösmarty ropta
A kor közkedvelt bálja az Anna-bál volt, mely mára hagyománnyá nőtte ki magát. Első ízben 1825-ben rendezték meg, a balatonfüredi Szentgyörgyi Horváth Anna-Krisztina névnapja alkalmából. A fiatal lány ekkor ismerte meg későbbi férjét, Kiss Ernőt.
A bált ezt követően évente megismételték, ahol gyakran tiszteletét tette Vörösmarty Mihály, Jókai Mór és Blaha Lujza is.
Az Anna-bál idén volt 190 éves – az előkelő rendezvényen rendre bálkirálynőt választanak.
Gardedám és kényelmetlen uszály? Én ezek ellenére is visszasírom az 1800-as éveket. Egy bálban ugyanis – a mai szórakozóhelyekkel ellentétben – a fiataloknak volt lehetőségük megismerni egymást, és nem rögtön szobára siettek, anélkül, hogy akár a másik nevét tudnák, mint a mai fiatalok nagy hányada. A lányokban volt egyfajta büszkeség, mely ma csak keveseknél figyelhető meg. A fiúk pedig… nos, kedves hölgyolvasók, ki ne találna szívdöglesztőnek egy frakkba öltözött ifjú leventét?
Szerző: Fekete Fanni
Fotók: mek.oszk.hu, infocegled.hu
Forrás:
- Illem: a jó társaság szabályai: útmutató a művelt társaséletben/ Írta egy nagyvilági hölgy – Athenaeum, 1891.
- A magyar divat 1116 éve – F Dózsa Katalin, Simonovics Viktória, Szathmári Judit, Szűcs Péter, 2012.
