A megbocsájtás sosem cél, csupán eszköz. Eszköz a gyógyuláshoz, a továbblépéshez vagy egy új kezdethet. Különösen nehéz a megbocsájtás útjára lépni akkor, amikor úgy érezzük, hogy elárultak minket vagy mélyen megbántottak.
Biztosan nektek is ismerős az a helyzet, amikor nem túl rózsás a kapcsolatotok az anyukátokkal. Gyakran megesik, hogy hiába szeretnénk jók lenni, mégis bosszantóak, nyűgösek, undokak vagyunk azokkal, akik a legjobban szeretnek. Az anyák esetében is így van.
Megesik, hogy ennél kevésbé hétköznapibb szituációba csöppen az ember, és úgy érzi, hogy a saját anyjától nem kap elég szeretet. Ez aztán az egész gyerekkorára rányomja a bélyegét és bizony kihat a felnőttkorára is. Mindig szomorú ilyet látni, különösen annak, aki szerető kapcsolatban van az édesanyjával. Nekem is van olyan ismerősöm, aki mióta az eszemet tudom nincs meghitt kapcsolatban az anyukájával, ez pedig odáig fajult mára, hogy karácsonykor sem látogatja meg.
Hogyan lehet egy ilyen kapcsolatot helyrehozni, lehet-e egyáltalán? Hogyan tud valaki túllépni, megbocsájtani annak, akinek a legjobban kellene szeretnie, mégis úgy érzi, hogy sosem volt így?
Érdemes belegondolni, hogy melyik állapot előnyösebb: egy élethosszon át tartó gyűlölködésbe, neheztelésbe, keserűségbe, sértettségeb burkolózni, ami végül megfojt, mint egy kupac ránk tekeredett takaró. A másik lehetőség, hogy szép lassan megszabadulunk a minket kísértő emlékektől, a negatív érzéseket egyenként eldobáljuk, mintha egy szakadék széléről dobálnánk súlyos köveket a mélybe. A megbocsátás egy folyamat, lehet nagyon hosszú folyamat, de a végén ott a cél: a megnyugvás, a továbblépés, még ha nem is úgy alakult minden, ahogyan szerettük volna.
Képek: huffingtonpost, giphy
