Hiába dönti el valaki, hogy mivel akar egész életében foglalkozni, nem biztos, hogy az a realitás talaján van. Mit okozhat ez az emberek lelkében?
Igazából azt se lehet előre megjósolni, hogy kinek mi lesz irreális álom. Ez majd csak később derül ki. Például eldönti a gyerek, hogy mivel imádja a kutyákat és a cicákat, ezért állatorvos lesz. Aztán hetedikben elkezdi tanulni a kémiát és rájön, hogy nem tudná teljesíteni az egyetemet, ha már most nem érti és nem szereti a tantárgyat. De még ez a jobbik eset, amikor időben kiderül.
Volt egy osztálytársam az első középiskolámban. Nagyon befelé forduló volt, alig szólalt meg, nem barátkozott, nem is tanult jól. Egyszer közösen kellett vele előadást tartanom, én megcsináltam a részem, ő meg, miután lefeleltem, csak nevetgélt, ezzel közölve, hogy neki jó az egyes. Ez számomra is elég égő volt, ezért sem kedveltem a srácot. Később beszédbe elegyedtünk az egyik szünetben. Kiderült, hogy ő nem is ide akart jönni középsuliba, hanem egy építőipari szakközépbe készült, de nem ment át az alkalmasságin, nincs térlátása. Ekkor megértettem, mitől vált olyanná, amilyenné.
Sokszor hallottam már, hogy sportolni imádók lesérülnek, ezért többet nem focizhatnak vagy futhatnak, pedig ők életviteli szinten szerettek volna foglalkozni vele. Ez depressziót is okozhat, az ember ilyenkor úgy érzi, mindent hiába vitt véghez eddig. Új célt pedig nagyon nehéz találni.
Nekem is volt már minden elképzelésem, énekesnő, balett táncos, színésznő, informatikus, pszichológus. Sajnos egyikhez sincs tehetségem, ezek irreális karrierálmok. Olyat kell keresni, amihez értesz is, szereted is, meg is tudsz belőle élni. Nehéz, tudom. Nem biztos, hogy érettségi évében már tudni fogod, mi leszel, ha nagy leszel, de sosem késő. Majd úgyis megtalálod a saját utadat.
Írta: Czár Fruzsina
