Január 26-án az NKA Cseh Tamás Programja felavatta a kilencedik poptörténeti emlékpontot a kultikus pécsi klub, az egykori DOZSO helyszínén. A táblaavatás után következett az Azok a régi csibészek poptörténeti talkshow első vidéki, évadnyitó epizódja. Csatári Bence beszélgetőtársa Tolcsvay László volt.
2017. január 26-án az NKA Cseh Tamás Programja felavatta a kilencedik poptörténeti emlékpontot a DOZSO egykori helyszínén. Az avatáson Sramó Gábor, a Bóbita Bábszínház igazgatója ismertette a hely szellemét, Bajnai Zsolt, a Cseh Tamás Program ideiglenes kollégiumának vezetője pedig felhívta a figyelmet a program azon törekvésére, hogy hozzáférhetővé tegye az egykori pezsgő klubélet emlékeit. A pécsi Doktor Sándor–Zsolnay Művelődési Központ sok szempontból fontos poptörténeti helyszín. A DOZSO szervezte az URH és a Bizottság első pécsi fellépéseit, illetve teret adott Cseh Tamás szólóestjeinek is. A nyolcvanas évek közepén persze ide is betört az újhullám: fellépett itt a Balkan Futourist, az Európa Kiadó, a Kézi Chopin, a KFT, a Millenniumi Földalatti, a Neurotic, a Vágtázó Halottkémek, de számos helyi együttes is. Az underground-keltető 1996-ban zárt be végleg, ma a Bóbita Bábszínház működik egykori épületében.
„A szabadság szelleme benne volt a rockzenében”
A pécsi táblaavatás után egy nem kevésbé fontos esemény következett, az Azok a régi csibészek poptörténeti talkshow első vidéki, évadnyitó epizódja. Csatári Bence beszélgetőtársa Tolcsvay László volt, aki többek között a Tolcsvay-triót, a KITT Egyletet és a Fonográfot is erősítette, napjainkban pedig Európában is elismert musicalszerző.
A művészben elképesztő beszélgetőpartnerre talált Csatári Bence: humoros és sokszor megrázó történetek kerültek elő a Kádár-korszakbeli zenészek lehetőségeiről. A beszélgetés egyfajta előadói portré is kívánt lenni, így az első kérdés a – zenei értelemben is – legmeghatározóbb alaktól, Tolcsvay László édesapjától indított. Ő volt az úgynevezett „jazzkántor”, aki az istentiszteletek után szaxofonos és gitáros barátaival amerikai slágereket játszott a szentesi templomban. Emellett ének-zene tanárként is dolgozott, Budapestre kerülve pedig a Zeneakadémiára járt, és kávézókban játszott esténként. Nem meglepő, hogy édesapja zongorája meghatározó volt Tolcsvay László számára. A hangszer már-már mitikus tárggyá nőtte ki magát: a bombázásokban egyszobás lakásuk minden fala leomlott, csak az nem, ahol a zongora állt. Szerencsés fintora a sorsnak, hogy a házat a hatvanas években renoválták, így a családot egy földszinti lakásba költöztették át. A lakás nyugatra nézett, így fogta a Luxemburg rádió új hullámát. A rossz rádióadásokból, magnetofon-felvételekből Tolcsvay le tudta szedni a szólamokat, így tanulta a beatzenét. Nem sokkal ezután, 13 évesen (!) bevették élete első zenekarába, a Strangersbe, majd tizenhat évesen a Wanderersbe került. A zenész talán – a Fonográf mellett – legismertebb bandája, a Tolcsvay-trió pedig 1967-ben alakult: Balázs Gábor bőgős, Tolcsvay László és bátyja, Tolcsvay Béla közreműködésével. A zenekart az akusztikus hangszerek használata, a népdalihletésű dalok és a különlegesnek számító háromszólamos éneklés tette egyedivé. Magyar népzenét játszani ekkoriban a nemzeti összetartozás érzését közvetítette, s egyben ellenállás is volt.
Az Illéshez legendás baráti és szakmai kapcsolat fűzte a Tolcsvay-triót. A hasonló vélemény, a zene szeretete, a közös kedvencek tisztelete összekötötte a srácokat. A pol-beattel azonban már kevésbé volt fényes a viszony, különösen azért, mert a zenekart is ebbe a kategóriába rakták a Ki Mit Tud?-on. Szintén a pol-beathez kötődött az est egyik legjobb sztorija: egy tévés felvételen Tolcsvay László benyúlt a gitártokjába, hogy kivegyen egy szájharmonikát, ezzel a mozdulattal azonban a nyakába akasztott gitárja nyakon vágta a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának emberét. Habár az eset nem volt szándékos, de jól leírja Tolcsvay viszonyát a közeghez. Hasonlóan izgalmas történet a kelet-berlini fellépésé, ahol a repülőről leszállva a zenekar tagjai óriási megdöbbentést keltetettek hosszú hajukkal és hippi szerelésükkel. Így nem is koncertezhettek a megbeszélt helyen, hanem egy moziba rakták át az eseményt, ahová viszont óriási tömeg gyűlt a balhé hírére.
Voltak azonban kevésbé szórakoztató témák is. 1969. április elsején Tolcsvay Lászlót, Szörényi Szabolcsot és még néhányukat letartóztatták Pécsett, kukarugdosás és erőszak vádjával. Természetesen a vádak nem voltak igazak, azonban a később az ügy kapcsán a Népszabadság hasábjain megjelent minősíthetetlen hangvételű Szabó László-cikk mélyen beásta magát a köztudatba. Többek között ezek az élmények vezették Tolcsvay Lászlót a Nemzeti dal megzenésítéséhez, amely rendkívüli erős gesztus volt 1973-ban. A KISZ megkérte a fiatalokat, hogy írjanak Petőfi-versekre szép muzsikát, Tolcsvaynak pedig ez volt a válasza rá. Ezután végképp nem lett a rendszer kedvence, de egyáltalán nem bánja.
Az 1974-től 1984-ig működő Fonográffal már némileg más volt a helyzet, ugyanis őket küldték ki a kubai Világifjúsági Találkozóra, a VIT-re, hogy képviseljék az országot. Az amerikai hatásokat ötvöző country-stílus nagyon nagy sikereket ért el. Így a Fonográffal Tolcsvay eljutott sok országba, ahova a Tolcsvay-trióval nem sikerült. Mégis, amikor 1979-ben Erdős Péter az „összmagyar” bandát, köztük a Fonográfot is, kivitte a cannes-i zenei fesztiválra, nagy sikerük ellenére nem nekik szavazott támogatást a doktor.
Tolcsvay László a rockzene elüzletiesedése után kiszállt a szcénából, és megtalálta a színházat. Rengeteg musical köthető a nevéhez, sőt, külföldön is sikereket ért el, például a manchesteri Royal Exchange színházban is játszották darabját. Így, ami nem sikerült sem a Tolcsvay-triónak, sem a Fonográfnak – eljutni Angliába, zeneszerzőként megadatott neki. A művész úgy érzi, a musicalekben ki tudja fejezni magát, talált egy közösséget, akikkel közösen létre lehet hozni valami megfoghatatlan gyönyörűséget. Akárcsak anno a beatkorszakban.
A cikk a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjának támogatásával készült.
