A viszonzatlan szerelem nem könnyű, főleg azért, mert amíg tart a vonzódás, addig ott lesz egy remény, hogy talán egyszer ő is így fog érezni. Ez a dolog egészen más akkor, ha a másik fél nem a te nemedet szereti. A húsz éves Luca tudja, milyen az. Hallgassuk meg az ő történetét.
“Gimiben volt egy iskolatársam, Zoli. Az első 3 évben nem beszéltünk, nem volt semmi közünk egymáshoz. Utolsó évben kezdett el ez megváltozni, amikor rájöttünk, mennyi közös van bennünk: zenei ízlés, filmek, sorozatok. Elkezdtünk jóban lenni, szinte minden nap beszélni a folyosón. Mindig megnevettetett, ha váltottam vele pár szót, máris boldogabb lettem. Pozitív kisugárzása volt és remek humora. Miután megkedveltem a stílusát, azt is észrevettem, milyen jól néz ki. Stílusos öltözködés, mindig tökéletesen belőtt haj. Nagyon megtetszett. Lefekvéskor ő volt az utolsó gondolatom, elképzeltem, ahogy megcsókol. Először azt gondoltam, hogy csak sima vonzódás, meg kósza gondolatok, mert már egy éve nem volt barátom, de rá kellett jönnöm, hogy ez több annál. Beleszerettem.
Elkövettem azt a hibát, hogy az összes barátomnak elmondtam a dolgot. Mivel nagy részük a suliba jár, ezért láthatták, ahogy nem alakul semmi. Annyi csak, hogy egyre jobb barátok vagyunk. Volt, hogy megölelt, megfogta a kezem, de ezen kívül nem volt jele annak, hogy ebből több is lehetne. Nem baj, én reménykedtem a végsőkig – a végsőkig pedig azt a bizonyos estét jelentette, amikor végre iskolán kívül találkoztunk. Elhívott randizni. Vagyis csak megkérdezte, van-e kedvem este beülni valahova, de számomra az nem csak egy haveri iszogatást jelentett.
Az első egy órában nagyon jól éreztem magam, nevetgéltünk, hülyültünk. Próbáltam közeledni felé, szorosan mellé ültem, ráhajtottam a fejem, hátha történik valami, vagy minimum rájön arra, hogy bejön. Egyszer csak rátért egy komolyabb témára. Előbb meg kellett ígérnem, hogy nem mondom el senkinek. Utána belekezdett, elmondta, hogy megbízik bennem, meg egyéb szép szövegek, végül kinyögte: ő a fiúkat szereti. Kellett egy jó fél óra, mire magamhoz tértem. Elkezdett mesélni a dologról, de oda se tudtam figyelni. Persze megértően viselkedtem, örültem, hogy a barátjának tart, de azt nehezen viseltem, hogy soha nem fogunk összejönni. Zoli előtt mosolyogtam, próbáltam természetesen viselkedni, belül pedig zokogtam.
Az viszont biztos, hogy sokkal jobb volt ezt hallani, mint azt, hogy bocs, de nem vagy jó csaj, nem jössz be. Kellett 1-2 hónap, mire kiszerettem Zoliból, de már az első nap elfogadtam, hogy reménytelen a helyzetem. Amikor visszautasít valaki, én még tovább reménykedek, hátha csak most nem tetszem neki, de ez változhat. Itt nem így történt. Sokszor beszélt pasikról, barátja is volt, amikor coming out-olt, de nem voltam féltékeny. Ha barátnője lett volna, akkor mérges lettem volna. Így viszont tudtam vele továbbra is barátkozni, majd idővel úgy nézni rá, mintha sosem éreztem volna ennél többet.”
Írta: Czár Fruzsina
