A Középsuli szereplői így ünnepelték át magukat 2016-ba

Rovat

Megosztás

2016. január 2. /szombat/

Csütörtökön országszerte december 31-e volt, az év utolsó napja, amit a hagyományok szerint meg kell ünnepelni. Mi pedig megkérdeztük a Középsuli című sorozatunk szereplőit, hogy ők hogyan töltötték ezt a napot.

Takács Matyi és baráti társasága idén visszafogottan ünnepelt.

IMG_6203

“Maga a szilveszter nagyon jól sikerült. A barátaimmal voltam házibuliban, ami az eddigi legjobban sikerült. Nem volt házdöntés, szolid hangulatban telt az este, bár a szomszéd szerintem mást mond. Volt minden, mi szem-szájnak ingere. Ismeretlenekkel chateltünk. Olyan 5 körül elcsendesedtünk aludtunk egy órát ki ahol volt 😀 nagyjából negyed-fél 7-re hazaértem. 1 év múlva az ismétlés garantált.”

– meséli a sármőrt alakító Matyi.

A tatáról érkezett lány szerepét játszó Bodony Barbi szintén barátaival ünnepelt, köztük két kedvenc Középsuli-cimborájával, Bendével és Olivérrel.

“Egy nagyon jó szilvesztert, és azzal együtt egy kiváló évet zárhattunk magunk mögött. A Középsuli volt a legnagyobb változás az évemben. Ezzel a csapattal új ismerősöket, barátokat szereztem és a régiekkel szorosabbra fűztem a kapcsolatomat. A szilvesztert is vidáman töltöttük, nagyon jól éreztük magunkat ,részemről pedig remélem,hogy ez az év csak jobb és jobb lesz mint az előző.”

– meséli Barbi.

12442896_1050408275022349_1820773782_n

“2015-ben volt részem szerelemben, csalódásban, de semmit sem bánok. Tartják, hogy az egész év olyan lesz, amilyen az első napja, remélem is, hogy ilyen lesz, mert olyan emberekkel kezdtem a 2016-ot, akiket imádok. 

B.ú.é.k. mindenkinek!”
– tette hozzá az idén érettségiző 18 éves lány.
IMG_6470
“Az én szilveszterem nagyon jól telt. Most a családdal töltöttem. Rengeteget nevettünk, és még tüzijátékoztunk is a kertben. A buliba jöttek barátok is.
Nekem ez a 2015 nagyon hamar elment és szerencsére jó élményekben voltam gazdag, rengeteg új barátokkal ismerkedtem meg és remélem ez az újév is ilyen jól fog alakulni”
– ezt már a 18 éves Paola Torres, a sorozatban a spanyol cserediákként feltűnő lány meséli.

Dominik szintén családi keretek között töltötte a szilveszter éjszakáját:

IMG_6219

“Talán az idei szilveszter volt számomra a legjobb. A barátaimmal, a családommal és a barátnőmmel tölthettem. Rengeteget táncoltunk, beszélgettünk, nevettünk, ettünk. Minden ami egy jo családi partyhoz kell.”

– mondja.

12469776_10208726578347524_410111201_o

“Jól telt a szilveszter, a barátaimmal töltöttük az estét, mindenki jól érezte magát, bár Szabi barátom elaludt a WC mellett, mert sokat utazott, és nagyon álmos volt, így a későbbi eseményekből ő kimaradt, meg ahogy elnéztem a gyomrát is elronthatta valamivel, de már jól van.”

– magyarázza a vad szerelmes karakterét eljátszó Vitó Zsombor.

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta