“A plusz energiákból jöttek az extra ötleteim”! Interjú Takács Ákossal, a Red Bull Pilvaker megálmodójával

Rovat

Megosztás

Számotokra mit jelent március 15-e? Azon kívül, hogy minden évben részt kell venni az iskolai ünnepségen. Unalmas kötelező programnak tűnhet több, mint egy évszázad távlatából, de mindenben több van, mint, ami látszik. A Red Bull Pilvaker megálmodójával, Takács Ákossal beszélgettem középiskolai évekről, karrierről és egy kósza gondolatról, ami mára testet öltött.

Mesélj kicsit a középsuliról! Milyen volt számodra középiskolásnak lenni?

Nem leszek jó példa ilyen szempontból a középiskolásoknak, mert nagyon rossz gyerek voltam. Sikerült elérnem azt, hogy amíg 4,5 és kitűnő között mozgott a tanulmányi eredményem, a magatartásom nekem volt egyedül kettes az egész évfolyamon. Nem konstans, de egyszer volt kettes is. A szüleim elolvasták, hogy a ketteshez milyen jelzőket rendelnek, és kikérték maguknak, hogy ezek a jelzők az ő gyerekükre igazak legyenek. 🙂

Hogy hoztad össze ezt az ellentétes kombinációt?

Hiperaktív voltam, azért is kellett végigsportolnom a gyerekkoromat, mert különben nem tudtam volna hol levezetni az extra energiáimat.

Milyen sportokat űztél?

A szívem csücske a foci, de én úsztam kiskoromban. Utána évekig vízilabdáztam, azt nagyon szerettem. Az úszást kevésbé, de jó volt később a vízilabdához. Persze rengeteget fociztam is a suli mellett, kétszer is műtötték már miatta a térdemet. Keresztszalag szakadás, porcleválás, sérv… úgyhogy általában pacsizom a műtőorvosokkal. 🙂 A snowboard is nagy szenvedélyem.

Hogy látod most a középsulis önmagad?

Így utólag belátom azt, hogy párszor rendesen megizzasztottam a tanáraimat, és most felnőtt fejjel úgy gondolom, hogy 1-2 dolgot nem csináltam volna meg. Azt sose felejtem el, amikor rajzóra helyett kimentünk futballozni az udvarra, és mivel a rajzterem összes ablaka az udvarra nézett, így a tanár premier plánban nézhette végig, ahogy boldogan fociztunk, amíg a többiek az órán ültek. Természetesen ebből ügy lett. Többet ültem az igazgatói irodában, mint a saját osztálytermemben. 🙂

Van még ilyen meghökkentő sztorid az középsulis életedből?

Nálunk kötelezően papucsot és köpenyt kellett hordani, én dafkéból pedig mindig tornacipőben mentem. Az iskolaigazgató pénzt adott papucsra, én meg elmentem a békási piacra, és vettem egy rózsaszín szivacs papucsot masnikkal. Szóval volt velem baj. Igazából én egy jó gyerek voltam szerintem, csak nem mindig tudtam az energiáimat megfelelően hasznosítani, és ezekből a plusz energiákból jöttek az extra ötleteim. Eléggé lázadó, forradalmár típus voltam, és nem tudtam elviselni, ha szabályok közé szorítottak.

Tehát innen indult a “Pilvaker életérzés”?

Igen, de ez nem kizárólag a jellememből ered. Egy hargitai sítáborozásba beleesett március 15-e, aznap felgyalogoltunk egy emlékműhöz, ott elénekeltük a Himnuszt, és szépen megemlékeztünk a szabadságharcról. Már akkor elkezdtem beleásni magam a témába. Az volt az első meghatározó élményem ezzel a nemzeti ünneppel.

aktualis-figure-1

Miért pont március 15-e fogott meg ennyire?

Ezek az emberek, akik megvívták március 15-ét, amiről ma már sztoriként beszélünk, nagyon bátor emberek voltak. Hogyha nekünk, mai fiataloknak kellene hasonló helyzetben helyt állnunk, vajon ki lenne az, akinek fele annyi vér lenne a pucájában, mint nekik – és most a magam nevében is beszélek. De őszintén, bele se tudok gondolni, hogy valaki azt mondja, holnap csatába mész, és közben nem tudod, mi lesz a vége. Ezért mindenképp egy óriás tisztelet jár.

A kedvenc tárgyad véletlenül nem a töri volt? 🙂

Szerettem nagyon. Meg a tesit, és a matekot is. 8 osztályos gimibe jártam, 8 év után már vágysz változásra, így örültem, amikor elballagtam. Szerintem egy 4-6 osztályos gimi elég lett volna, és erről a volt tanáraim is valószínűleg így gondolkoznak.

Amikor elmentem a közgáz évnyitóra, könnyeztem a boldogságtól. Nagyon jófej, új barátaim lettek, kinyílt a világ. Amikor a Red Bull-hoz kerültem, az is hatalmas változást hozott, bár már előtte is színes kis életem volt.

Azt már tudjuk rólad, hogy szeretsz értéket teremteni. Mit üzensz a mostani középsulisoknak?

Azt üzenem, hogy sokszor úgy látunk dolgokat, ahogy azt az első alkalommal tálalják nekünk, de ha egy kicsit is kilépünk a megszokott keretek közül, akkor a legunalmasabbnak tűnő témák is lehetnek élvezhetőek és szórakoztatóak. Fontos, hogy a mai fiatalok használják a fantáziájukat, de mindezt úgy tegyék, hogy közben azt is figyelik, hol és milyen értéket tudnak ezzel teremteni a közösség számára…

 

kép: pilvaker.redbull.hu

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta