Ezt nézed:  / Pszicho, szex / A szokás hatalma – Nálad ki a főnök?

A szokás hatalma – Nálad ki a főnök?

Nem véletlenül használják a szokás szót olyan szavak társaságában, mint rabság vagy hatalom. Szokásaink könnyen átvehetik az uralmat felettünk, ha nem vigyázunk. Mégis lehetséges magunkhoz ragadni az irányítást, méghozzá 5 lépésben.

1. Döntés

A legelső szinten még az a rossz szokás uralkodik az ember felett, amitől később meg szeretne szabadulni. De itt még nem is igazán tudatosul, hogy el kellene hagynia az életéből ezt a mozzanatot. Körömrágás, dohányzás, kényszeres nassolás, ivás, dühkitörések stb. Előfordulhat, hogy az egyén már próbál szabadulni, de egyenlőre csak sok kudarcba fulladt kísérlet veti vissza az előrejutástól. Szükség van egy erős motivációra az induláshoz.

2. Tervezés

Ezen a szinten az egyén már tudatosabb. Felismerte, hogy problémája van, amit meg kell oldania, el kell hagynia a rossz szokást, ami a hatalmában tartja, és amivel nemcsak magának, de környezetének is árt. Ez a szint tele van olyan érzésekkel, mint kétség, bizonytalanság, épp ezért veszélyes is. Sokan hajlamosak itt leragadni. A felismeréstől eljutni a cselekvésig, ez az igazi próbatétel. Ilyenkor érdemes egy listát írni arról, hogy mi szól a rossz szokás abbahagyása mellett és a folytatása ellen.

3. Felkészülés

Ezen a szinten már megkezdődik a kigyógyulás folyamata. Apró lépések, kis sikerek, lassú haladás jellemzi. Például, ha valaki szeretné elhagyni az egészségtelen ételeket, vásárol egy egészséges ételek elkészítéséről szóló szakácskönyvet, a kényszeres körömrágó elkezdi felkutatni a lehetséges gyógymódokat stb. A tervezés, felkészülés, elrugaszkodás szintje ez.

4. Cselekvés

Ez a szint az aktivitásé, a változásé, amikor az eddig tartó tervezgetés és felkészülés végre elkezd formálódni és testet ölteni. Ilyenkor nagyon fontos, hogy az ember találjon magának valakit, aki támogatja, hiszen a negatív élmények könnyen vissza ránthatják. Tudatosítani kell, hogy mi az, amit már elértünk és nem arra koncentrálni, hogy milyen kisebb-nagyobb sikertelenségek vetnek vissza az előrehaladásban.

5. Szintentartó fázis

Ezen a szinten már átszakadt a célszalag, végre sikerült az elhagyni kívánt rossz szokás hatalma alól kiszabadulni. Ám ez az utolsó és egyben legfontosabb fázis is. Folyamatos munkát és energiabefektetést igényel, hogy ne veszítsük el azt az előnyt, amit már megszereztünk.

The Comeback HBO tv dance dancing hbo

Képek: huffingtonpost, giphy

 

instagram default popup image round
Follow Me
502k 100k 3 month ago
Share