A Sztárban Sztár Leszek egykori sikeres versenyzője legelső videoklipjével debütált, de ez még csak a kezdet

Rovat

Megosztás

Szirtes Dávid nemcsak legelső videoklipjén dolgozott, de régóta készült A DAL című műsorra is, hiszen sikerült közel 500 versenyzőből bejutnia a legjobbak közé. A zeneszám pedig nem másról szól, mint az álmokról. Egy fiatal srác igaz története. Nektek hogy tetszik?

„Minden úgy volt jó, ahogy gondoltuk gyerekfejjel, engem az is érdekel, amit másnak nem mondanál el. Az igazi arcod. Az igazi történeted. Az igazi harcod.”

Mindannyian harcolunk, egyszer fent, egyszer lent, de az álmainkat soha nem szabad feladnunk, történjen bármi- üzeni Dávid legelső videoklipjében, aki már javában készül a DAL 2023-ra műsorra, ami pontosan a MAI napon startol is! A fiatal tehetségnek közel 500 versenyző közül sikerült bekerülnie a legjobbak közé, aminek nagyon örül!

„Nem volt könnyű gyermekkorom, sokszor szerettek volna eltántorítani a zenétől, de én mindig a zenébe kapaszkodtam és hittem, hogy egyszer énekes leszek. A dalom üzenete is, hogy nem szabad feladni a gyermeki vágyakat,  az álmaikért harcoló fiataloknak szeretnék reményt adni” – mesélte Dávid.

A dal igazán érzelgősre sikerült, szívmelengető bárki számára. Nektek hogy tetszik?

Főkép: sajtófotó

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta