Hat év után újra Budapesten a kortárs pszichedelikus noise rock egyik legfontosabb formációja, a Makoto Kawabata vezette Acid Mothers Temple. A még a meglehetősen extravagáns japán art-rock színtéren belül is különlegesnek számító “lélek-kollektíva” lételeme a kísérletezgetés: a lemezről lemezre változó tagság és a szinte megszámlálhatatlan szub-formáció mellett erre a legjobb példa az élő fellépéseik. Ott örvénylik bennük a krautrock és a noise-punk, Hendrix és Stockhausen, a befelé űrhajózós pszichedélia és a kíméletlen zaj, valamint az országra jellemző sajátosan groteszk humor. Ebből adnak majd ízelítőt szeptember huszonkilencedikén, a XIII. Újbuda Jazz Fesztivál keretében.
A meglehetősen kiterjedt és lüktető japán art-rock színtér talán legismertebb zenekara Makoto Kawabata ezerfelé ágazó, áttkeinthetetlenül bonyolult, és ennek megfelelően zseniális művészcsoportja, az Acid Mothers Temple. A nagyszabású „lélek-kollektíva”, ahogy a tagok magukat nevezik 1995-ben jött létre, és azóta számtalan zenész, képzőművész és performer fordult meg köreikben. Többek között Tatsuya Yoshida, a Ruins és a pár éve az A38-on is fellépő Zeni Geva dobosa, vagy a jelenlegi felállásban is gitározó Tabata Mitsuru, aki a KK Null vezette hardcore-noise rock banda mellett még a Boredomsban is megfordult. Ráadásul a különböző felállások mindegyike egy-egy autentikus AMT-formáció, az alapnév mögé biggyesztett kiegészítéssel jelezve a változásokat – így valószínűleg még a legelszántabb zenemániások is elvesztek már a kollektíva retró softcore borítói mögött rejtőző poszt-hippi világában.
Egy dolog azonban állandó: a japán Frank Zappa, Makoto Kawabata és a rá – valamint előképére – jellemző sajátos humor, valamint zenei stílus. Utóbbi a hatvanas-hetvenes évek hallucinogénektől és flower powertől fűtött pszichedelikus-progresszív rockzenéjében gyökerezik, de ott kavarog benne a korai krautrock vagy a folk is, az ország hagyományosan erős zaj és indusztriális zenei színterének hatásáról nem is beszélve. Minden Acid Mothers Temple koncert egyszerre hippi örömünnep, súlyosan beborult befelé űrhajózás, durva zajtámadás és a kozmikus adóvevők irányba állítása.
A zenekar utoljára hat éve járt Magyarországon, és akkor felejthetetlen koncertet adott az A38-on. Most ugyan némileg módosult felállásban, de a régi vehemenciával tárják majd szélesre az érzékelés kapuit, hogy mindenki megtapasztalhassa, milyen lett volna, ha Woodstockot a Fuji (vagy a Kailash) tövében rendezték volna meg.
A makrohang a Talentométer megnyerése óta az egyik legizgalmasabb hazai koncertzenekarrá fejlődött. A sajátos kísérleti jazz-noise-posztrock amalgánjukat csak “jazz for metalheads”-ként definiáló trió úgy írja újra a power trio fogalmát, hogy közben egy pillanatra sem érződik rajtuk az erőlködés. Sokkal inkább a szokatlan zenei hatások és a fiatalos hév, amelyekkel áttörik a műfaji korlátokat. Hozzáállásuk, áradó kreativitásuk és sodró színpadi jelenlétük miatt a koncertjük tökéletes indítása lesz az estének.
