Ezt nézed:  / Hírek / Színes / Áfra János | Megrázó életkiáltások

Áfra János | Megrázó életkiáltások

Kortárs költők sorozatunkban most egy olyan szerzőt ismerhettek meg, aki az eddig bemutatott költőkkel ellentétben nem tudatosan sodródott a líra világába. Ő Áfra János.

Áfra János

Áfra János legelőször nem mint műkedvelő, sokkal inkább mint műértő ismerkedett meg az irodalommal, hiszen a Debreceni Egyetem magyar nyelv és irodalom alap-, valamint filozófia minorszakán, majd ugyanitt irodalom- és kultúratudomány mesterképzésen végzett. Az irodalom művészi oldala persze hamar magával ragadta a szerzőt, de az új szerelem még nem volt olyan erős, hogy saját művek publikálására ösztönözze Áfrát. Így egy ideig, igaz sikeresen, de továbbra is csak szemlélőként tevékenykedett a költészetben. 2008 és 2015 között például a Szkholion művészeti és szakfolyóirat szerkesztőjeként, 2009-től pedig a Prae.hu általános művészeti portál art&design rovatának szerkesztőjeként értékelte a költészetet és annak társművészeteit. 2010-ben aztán elindította saját kortárs kultúrportálját, a  KULTer.hu-t. De volt az Alföld tördelőszerkesztője és később szerkesztője is. Civilben pedig kultúraszervezői tevékenységet folytat, továbbá rendszeresen nyit meg kiállításokat és ír kritikákat képzőművészeti szaklapoknak is. Bár kritikusként és szerkesztőként is sikeres, a tudománynak sem intett végleg búcsút: Irodalomtudományok Doktori Iskola PhD-képzését követően jelenleg tanársegédként dolgozik a Magyar Irodalom- és Kultúrtudományi Intézetben. Versei nyomtatásban 2012 óta jelennek meg: Glaukóma (2012), Két akarat (2015), Rítus (2017).

Művészete

Áfra János három kötete voltaképpen egy különös fejlődéstörténet. Minden egyes vers megráz, földbe döngöl, szíven üt és megrémiszt. A Glaukóma szigorúan szerkesztett kötetkompozíciója mögött például a fájdalom kel életre. A testi betegségek szülte lelki összeomlást tanúsítják a versek, melyek ugyan különösen távolságtartónak tűnnek, de mégis ez a fajta személytelenség lesz az, mely egy anya, egy nagymama, egy óvoda- vagy iskolatárs, egy szerető vagy az elveszített apa helyére lépni nem tudó férfi monológjain keresztül válik valódivá. Ebben a világban minden, még a gyengédség is fájdalommal jár, mindenhol ott a fenyegető és pusztító szorongás. A Két akarat írásai már az egyik legfontosabb emberi érzésre, a szerelemre fókuszálnak, vagyis ha pontosak akarunk lenni, inkább a párkapcsolatok halálát festik meg a szövegek, melyek a két akarat ellentétéből születnek. De nem kell attól tartani, hogy csupa olyan versen kell átrágnunk magunkat, melyek a szerelem dicsőítésről vagy a kedves szidalmazásáról szólnak. A verstémák rendkívül változatosak, ugyanakkor mindegyikben megjelenik a párkapcsolati kudarc, így mutatva rá, hogy a szerelem és a hozzákapcsolódó viszonyok az egész életet megkerülhetetlenül behálózzák. A Rítus a tudatra ébredés, az újrakezdés, a visszahullás és a pusztulás lehetőségeit fontolgatja az emberi létezésnek, a világállapotnak egy költői látomásában. Az érdekes szerkesztésmód – a négy alapelem és a négy évszak toposzai szervezik a kötet képvilágát – és szimbolikus-mitikus szövegvilág az önreflexió legmélyebb rétegeibe vezeti az olvasót.

Áfra János versei életkiáltások, világa pedig egyszerre kegyetlen és nyugodt.

Versei

Glaukóma (2012)

A türelem kóma

éjszakánként néha törzseket tapogat,
álmok ingerlik így belülről a markát,
változás ez, de állandó benne az elfojtás,
arcra rántott takarók érdesednek így át,
mintha szabad ég alatt ázna, reszketnek
a redők a lepedőn, megfeszülnek rajta,
fulladozik a sötétben, mert egy fába szorult,
és ahogy lenéz belülről, nő zuhan lassan
alatta, próbál utána nyúlni, de elkezd
szakadni darabokra, szörnyűnek szörnyű,
hogy az érzékenység és a brutalitás édes-
testvérek, amit a fáradásban élek meg vele,
a nemlét kedvéért teszem, mert mindennek
tétje a részesedés, és közelebb vagyok
hozzá, mint bárki, bőrként feszülök fel
a lelkére, de a fehérség összeroppantja
a felismerhetőséget, ezért mintha
nem is lennék általa, csak benne

 

Két akarat (2015)

Majdnem időben

Várni a kapu előtt,
végignézve az utca törésvonalain.
Lehajolni lélegzetvétel nélkül, remélve,
hogy lesz valami megindító az ereszkedésben.
Ahogy bogarak szaladnak szét behajló térd előtt,
és hangyaboly buggyan fel a távoli járdaszigeten.
Aztán feltűnik az eldobott sörösdoboz is,
meg a tövig leszívott csikkek városa,
majd egy zsebkendő a mobil rezgésekor.
Valamit akarni még, de már nem reagálni.
Guggolva, fáradtan, megfeketült körömmel.
Üveg nehezül el mosatlan kezek között.
Csókok ülnek ki a forró homlokra,
galambok a kerítés fölötti vezetékekre.
Lábuk csipesz. Az előző napok
beszélgetéseit tartják még néhány óráig
egybe. De aztán elnehezülnek
az elektromos szárítókötél mondatrongyai,
és a szomjas aszfalt rései közé esve
minden jelentés magára marad.
Mint egy közeli csillagra néző arc.
Feloldódni mélysötét résekben
vagy a fehérben veszni el.

 

Rítus (2017)

Fehér felejtés

Ablakodon a házak egybenőnek,
kint kaparásznak a homályos ágak,
és kezed megpihen a párás üvegen.
Nézed körülötte az elfolyó foltokat,
majd visszahúzódsz a takaró alá.
Karjaid összefonva öleled magad,
így őrizgeted, forgatod meleged.
Feszes gondolatok pattintják el
fejed fölött a már repedt üveget,
s hirtelen rád veti magát az ég.
Pokrócod felfogja a szilánkok záporát,
és te ebben a váratlan megváltásszagban
nem mered elhagyni ágyadat,
hisz ki tudja, hová tűnik mindaz,
amit a fehér roppanás szertefoszlat,
ha majd talajt értek hideg lábaid.
A hóvihar hamar beteríti a felszínen
felejtett tárgyakat, és nem kerül elő
alóla szilárdan semmi, csak a test,
amibe tetőtől talpig bele vagy varrva,
míg ráncaid a vonzás elsimítja.
Minden más olvadékony lesz,
amit a maró tél maga alá temet.