Nehéz elképzelni, hogy a gyengédségnek ezt a formáját a Föld lakosságának körülbelül tíz százaléka nélkülözi. Mivel más a kultúrájuk, ők ezt nem égető hiányként élik meg.
A kutatók abból az ősrégi szokásból eredeztetik a csókolózást, amikor az anya száján át adta a már megcsócsált ételt gyermekének – írja a kissingsite.com. Ez alapján az is feltételezhető, hogy a csók nem egy ösztönös, hanem kulturális dolog.
Vagyis ahány kultúra, annyiféle csók létezik. Sőt, néhányan, mint például a szomáliaiak, a bolíviai szirionok, vagy az ázsiai lepcsák nem is ismerik. A Cook-szigeteki Mangaia lakói pedig csak az európai felfedezők érkezése után szoktak rá a csókolózásra az 1700-as években. Néhány amazóniai törzsnél pedig bár a gyerekek csókolóztak, a felnőttek nem.
Ez persze nem jelenti, hogy a csókot nem ismerő kultúrák egyáltalán nem fejezik ki gyengédségüket a másik felé. Az eszkimók például az orruk összedörzsölésével teszik ezt, akárcsak a Csendes-óceáni szigetvilág lakói. Az Új-Zélandi maoriknál pedig ez a tisztelet jele. A 19. század végén még kannibalizmusként értelmezték a mi csókunkat Tájföldön, ahol az arc érintésekor szippantottak egyet a szeretet kifejezéseként.
Az is elfordul, hogy bár csókolóznak az adott területen, de nyilvánosan egyáltalán. Japánban például annyira a hálószobához kötötték ezt a tevékenységet, hogy nagyon megbotránkoztak a számukra szabados európaiakon. Ezért csak egy paraván mögött állították ki Auguste Rodin Csók című szobrát Tokióban az 1930-as években.
A muszlim terülteken szintén nem elfogadott a nyilvános csókolózás. Emiatt néhol börtönbüntetésre is volt már példa. Vietnamban pedig a házastársak nemhogy nyilvánosan, de még a gyermekeik előtt sem csókolóznak.
