Sokszor nem fordítunk kellő figyelmet a fizikai erőszakra, a szóbelire meg még inkább. Pedig általában nagyobbat üt, és sokkal jobban fáj egy pofonnál.
Alig néhány évtizede foglalkoznak a pszichológiai bántalmazással a világ különböző orvosi közösségei. Az Egyesült Államokban például 14 éve adta meg a pontos definíciót az Amerikai Gyermekgyógyászok Akadémiája:
„Gyermekek pszichológiai bántalmazásáról akkor beszélünk, amikor valaki azt közvetíti egy gyermek felé, hogy ő haszontalan, selejtes, nem akart, nem szerethető, veszélyeztetett, vagy, hogy csak mások igényeinek kielégítésére létezik.”
A Psychology Today összeszedte, milyen problémákat (a nyilvánvalókon kívül) okoz a verbális agresszió.
Neurológiai szempontból hasonló reakciót vált ki az érzelmi fájdalom, mint a fizikai – bizonyította be kísérletekkel több tudós is. Ethan Kross például kimutatta, hogy agyunknak ugyanaz a része aktivizálódik egy fájdalmas szakítás emlékére, és amikor valaki fizikai fájdalmat okoz.
A verbális agresszió szó szerint megváltoztatja a gyermek agyfejlődését. Amikor a stressz és a bántalmazás kritikus szintet ér el, egyfajta túlélő üzemmódra vált az agy, hogy kezelni tudja a feszültséget.
Sokkal nagyobb hatása van a pszichológiai bántalmazásnak, mint amikor a szeretetünket fejezzük ki valaki felé. Igaz ugyan, hogy a dicséret segíti az egészséges fejlődést, de semmit sem használ a szóbeli agresszióval szemben. Tehát hiába mondom, hogy szeretlek, ha közben rendszeresen lehülyézlek. Ennek akkor van igazán jelentősége, ha az egyik szülő dicsérő, a másik bántalmazó. Sajnos, az utóbbinak sokkal nagyobb a hatása.
Végül, és nagyon nem utolsó sorban, a verbális agresszió az önértékelésünkre is hat. A régi sérelmek és a feszültség nemcsak búvópatakként tud felbukkanni felnőttkorban, de akár folyamatosan is visszhangozhatnak a lelkünkben, befolyásolva minden egyes döntést.
