Átadták a Petőfi Zenei Díjakat a hazai könnyűzene legjobbjainak

Rovat

Megosztás

A Bagossy Brothers Company három kategóriában is elnyerte a Petőfi Zenei Díjat, amelyet a Duna Televízióban közvetített gálán adtak át.

A 2016-os alapítás óta előbb a VOLT, majd a Strand Fesztivál adott otthont a zenei díjátadónak, ezt váltotta most fel biztonságos körülmények között, közönség nélkül, stúdióban történő megrendezése. Idén 12 kategóriában 5. alkalommal adták át – a Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV névadóját, – a Petőfi Sándort formázó szobrokat.

A Petőfi Zenei Díj jelöltjeit a Petőfi Rádió 2019. március 1. és 2020. március 1. között legtöbbet játszott száz magyar dala közül választotta ki egy száz tagú, zenészekből, producerekből, újságírókból, koncert- és fesztiválszervezőkből álló szakmai testület.

Az év férfi előadója Bagossy Norbert, az év női előadója Rúzsa Magdi lett.

Az év zenekara díjat a Bagossy Brothers Company vehette át, amely a Visszajövök című dallal az év videoklipje elismerést is kiérdemelte.

Az év akusztikus koncertje kategóriában Demjén Ferencet díjazták.

Már korábban átadták az év dalának járó Petőfi Zenei Díjat Rácz Gergőnek és Orsovai Reninek.

Ahogy az év felfedezettjének, a Tortugának is.

Szintén korábban bejelentették a szervezők, hogy az életműdíjat Horváth Charlie énekes kapja.

A Petőfi Zenei Díj zenészeknek odaítélt szakmai díjai közül az év gitárosa Madarász Gábor lett, az év ütőhangszerese Bánfalvi Sándor, az év billentyűse pedig Lepés Gábor. Az év dalszövegírója elismerést pedig Molnár Tamás vehette át.

Idén először a díj mellé a közmédia minden díjazottnak egymillió forintot, az életműdíjasnak pedig hárommillió forintot ajánlott fel.

Fotók: MTI/MTVA/Kaszner Nikolett

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele a legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta