Attól, hogy a Call of Duty-val játszol, még nem leszel erőszakos – mondják a kutatók

Rovat

Megosztás

Egy új tanulmány szerint semmi köze az erőszakos viselkedésnek a népszerű számítógépes játékokhoz.

Korábban azt feltételezték, hogy nagyon komoly következményekkel járhat, ha valaki fiatalon erőszakos videójátékokkal tölti szabadideje nagy részét. Több amerikai iskolai mészárlásnál bűnbakként az öldöklős számítógépes játékokat jelölték meg, azt állítva, hogy a tinik eltanulják, imitálják a látottakat és ha fegyverhez jutnak, használják is őket.

Egyes tanulmányok erős összefüggéseket mutattak a két tényező között, míg mások semmit. Az eddig legrészletesebb kutatás is ezt vizsgálta, hogy van-e kapcsolat az agresszív viselkedés és a videójátékok között. Az Oxford és a Cardiff egyetemek kutatói 1004 tinit vizsgáltak az Egyesült Királyságban, 14 és 15 év között, akiknek szülei is részt vettek a felmérésben.

A vizsgált fiatalokat két csoportra osztották, és különféle szempontok alapján tettek fel nekik kérdéseket az agresszív viselkedésükről, a videójátékokról, arról, hogy milyen gyakran és milyen játékokkal játszanak, de az érzéseikről  és a szokásaikról is kérdezték őket. Az eredmény: nem mutatható ki összefüggés az agresszív viselkedés és az erőszakos számítógépes játékok között. A tanulmányt a Royal Society Open Science-ben publikálták.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta