Az el lehet menni dolgozni a leggyakoribb reakció, amit zenészek kapnak

Rovat

Megosztás

A 2020-as év sokunk életét forgatta fel, így a punkok is kénytelenek voltak öltönybe bújni: megérkezett az El lehet menni dolgozni, ami a várhatóan idén megjelenő új Junkies album legfrissebb előfutára!

A zenekar az utóbbi időben kifejezetten aktív, a legutóbbi két jubileumi anyag mellett (25 év kockázat és mellékhatás (2019) és Káros az egészségre 25 (2020)) tavaly nyáron már a Balázs Andrea főszereplésével készült klipes Mindenkit utálok dallal egyértelművé tették, hogy új zenéből sem lesz hiány.

Az új dalról, klipforgatásról és a zenekarral kapcsolatos aktualitásokról Szekeres András énekes számolt be részletesen:

,,A dal szövege és üzenete elég magától értetődő. Az el lehet menni dolgozni a leggyakoribb reakció, amit zenészek kapnak, kérdés, hogy azoknak is ezt mondják-e, akiknek elmosta a vetését az ár.

A második-, ‘vendéglátós’ versszakot konkrétan suttyó kommentekből raktuk össze, amit egy kétségbeesett kifőzdés posztja alatt találtunk. Nem vagyunk panaszkodós arcok, szóval próbálunk iróniával tekinteni a helyzetre, viszont ha komolyra kell fordítani a szót, a zenekar tagjai egységesen szolidárisak mindenkivel, akik a korlátozások miatt nem dolgozhatnak, vagy a megélhetésük veszélybe került. Vendéglátósok, szórakoztatóiparban és kulturális szektorban dolgozók, kisvállalkozások, veletek vagyunk!”

,,A klipet a már megszokott Hangya-Závodi párossal forgattuk, nekik valami mellbevágóan jól sikerültek a legutóbbi munkáik, szóval nem volt kérdés, hogy velük szeretnénk dolgozni. Bencét már gyerekkora óta ismerjük, 20 évvel fiatalabb arcokkal dolgoztunk együtt ami a mi lelkesedésünket is meghozta. Nem is tudom már hány klipet készítettünk több, mint 25 év alatt, így nagyrészt nem is szeretünk benne szerepelni, jobban bírjuk, amikor animációs videó készül, viszont most velük teljesen más volt a helyzet. A rohadt hideg, mínusz 1 fokos fotóstúdió ellenére nagyon jól éreztük magunkat, a végeredmény pedig fantasztikus, szerintem az eddig legjobban sikerült videoklipünk.”

Idén számíthatunk arra, hogy megjelenik az új Junkies album, ami pedig a koncerteket illeti, a korábban meghirdetett Barbaró 50 koncertet június 26-án tervezik pótolni. 

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta