„Az élet javainak halmozásáról” szól a Woodstock Barbie Soul Smoke című kislemeze

Rovat

Megosztás

2015-ben Budapesten alakult meg a saját magukat csak „terápiás zenekar”-ként aposztrofáló Woodstock Barbie. A banda több tagcsere után 2018 óta zenél a jelenlegi felállással: Pádár Alexandra énekel, Horváth Arián gitározik és billentyűzik, Gillinger Ádám dobol, Vilczek Áron pedig basszusgitározik.

A hangszeres szekció 2017-ben vette fel a végleges formát, ám Pádár Alexandra érkezéséig a trió hat énekesnőt darált be, miközben folyamatosan írták a dalokat, valakinek, akit akkor még nem is ismertek. A srácok korábban azt is elmesélték, hogy az utolsó énekesnőjükkel annyira félrement a projekt, hogy már azon gondolkodtak, kukába dobják a zenekart, mert Magyarországon egyszerűen nincsen olyan énekesnő, aki „megtudja ülni a medvét.” Ekkor már csak egyetlen meghallgatásra váró lány maradt, akit több irányból is ajánlottak a fiúknak. Ő volt Alexandra, aki új szettett kapott, három különálló témával várták őt a próbára, ami egyben az akkor már szinte teljesen készre formált első kislemez anyagából került ki. A srácok azt mesélték, Alexandra kezdetben szolid volt, és több órás beszélgetés kellett hozzá, hogy végre kicsit megnyíljon. Ekkor viszont mikrofont ragadott és olyat énekelt, hogy a bandának nem volt kérdés, vele szeretnének együtt dolgozni. 2018 nyarán el is kezdték összerakni a kislemezt, a Never Gonna Fall in Line-t, mely 2019 őszén jelent meg.

A stoner, blues-rockban utazó banda zenéjében két külön világ találkozik. Az énekesnő, Pádár Alexandra a 2016-os Star Academy Magyarország című zenei tehetségkutató műsor harmadik helyezettjeként a show egyik legnagyobb felfedezettje lett. Így egyértelmű, hogy a Püré becenévre hallgató énekesnő képviseli a zenekarban a populárisabb, könnyedebb hangzást, azaz a mainstream világot. A banda többi tagja pedig afféle keményvonalas oldschool rockerként tombol Alexandra mellett, és otthonosan mozognak az underground zenei szcénában is.

És hogy miért is terápiás zenekar? Erről egy interjúban a következőket mesélték:

„Elsősorban azért vagyunk egy teremben, hogy jobban érezzük magunkat és segítsünk egymásnak elviselhetőbbé tenni a napjainkat. Kidolgozzuk magunkból azokat az energiákat, amik csak elvesznek belőlünk, és ez konkrétan addig tart, amíg érzelmileg, mentálisan, fizikailag ki nem merítjük magunkat. Amíg a hangszerünk a kezünkben van, addig képesek vagyunk hangokkal érzéseket lefesteni és szavak nélkül fájdalomról, boldogságról, szerelemről, szexről vagy dühről mesélni. Ez egy más szintű kommunikáció egy adott körben, amit ha jól csinálunk, hatást gyakorol ránk és katarzis élményt ad. Ha ezt minőségi szinten tudjuk tartani, akkor csak idő kérdése hatást gyakorolni másra, érzéseket és igényeket kelteni emberekben.”

Az első EP-jükkel valóban ki is érdemelték a terápiás zenekar jelzőt, ráadásul szakmai és rajongói körökben is komoly elismeréseket vívtak ki. A banda a 2020-as évet sem töltötte tétlenül, az új dalok készítése mellett például karanténkoncertet adtak az A38 hajón, és felléptek a Fekete Zaj fesztiválon, valamint a Fülesbagoly tehetségkutató debreceni döntőjén is. Mindemellett Szandra bezsebelte a legjobb énekesnőnek járó díjat, Arián pedig a legjobb hangszeres zenésznek járót, nem mellesleg a Campus Fesztivál különdíját is, valamint bejutottak az Öröm a zene döntőjébe is.

A Woodstock Barbie a 2021-es évet is jól kezdte. A zenekar bekerült a kilenc ország összefogásában megvalósuló HEMI Music Awards programba, sőt, az induló 27 produkció közül tovább is jutottak a második fázisba, a kilenc legjobb közé. Ha a Woodstock Barbie lesz a három végső nyertes egyike – és ha a vírushelyzet engedi –, a magyar zenekar játszhat majd olyan nemzetközi fesztiválokon, mint a szerb EXIT vagy a lengyel Wianki.

Mindezek felett pedig az idei év zeneileg első nagy húzása is megérkezett a bandától. Ez a Soul Smoke, mely lágy és egyben karcos stoner és blues rock fúziójával „az élet javainak halmozását és a szabadság hullámának meglovagolását hirdeti.”

Az új kislemezen öt dalt hallgathatunk meg. Az ének terén egy elég komplex hangzásvilágot álmodtak meg az alkotók. A lemez dalai közt három olyan mű is szerepel, melyeken minden eddiginél központibb szerephez jut az ének, mégpedig az Offos Gárék névre hallgatók vokalistalányok jóvoltából. A Horváth Dorottyát, Keglovics Fannit és Kiss Esztert magába foglaló trió a gospeles énektémák kibontakoztatásáért felel, például a korong egyik kiemelt dalában, a Never Endig Blues-ban, melyről Pádár Alexandra a következőket mondta:

„Ez a dal az igazi rock’n’roll-életérzést és a szabadságot képviseli. A valódi lét tökéletlenségéről, az életünk során elkövetett őrültségekről szól, és arról, hogy ezen a világon már szinte minden látszat csal.

Utal azokra a rosszakaró emberekre és szervekre, akik megpróbálják eladni a gyanútlan lelkek tehetségét, hogy saját javukra profitáljanak. Ez a dal egy rossz dologtól való, önfeledt megszabadulásról regél és arról, hogy amíg szól a blues, addig van élet a Földön!”

A dalokat a Pinewood Stúdióban rögzítették Sipos Ábris és Köge segítségével, a keverést és mastert pedig ezúttal is Miskolczi Marci (Kepler Stúdió) végezte.

Főkép: sajtófotó

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele a legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta