Ezt nézed:  / Hírek / Színes / Az Év Embere lehet Bánki Beni 2015-ben

Az Év Embere lehet Bánki Beni 2015-ben

Bánki Benit, a Ki Mit Tube győztesét és a Középsuli sorozat tizenkettedik – ezen a hétvégén megjelenő – epizódjának vendégszereplőjét a bama.hu nevezte az Év Embere díjra 2015-ben. A versenyben az olvasók dönthetik el, ki kapja ezt az érdemet. 

Milyen eredményekkel szolgál a 15 éves fiú, amiért erre a díjra jelölhették őt?

Az általános iskolában több sikeres megmérettetés mellett a Zrínyi Ilona matematika versenyen csapatban megyei első helyezést ért el, később figyelme a magyar nyelv és irodalom valamint a művészetek irányába orientálódott. Versmondó versenyek állandó szereplője, majd 12 éves korától saját verseket is ír, több önálló esttel jelentkezik és vendégként számos eseményen tűnik fel.

A fiatalabb korosztály körében egyre népszerűbbé váló slam poetry műfajban írt és előadott műveivel országos ismertségre tett szert, klubokban, rendezvényeken többszázan hallgatják előadásait. Kiemelt figyelmet fordít az égető társadalmi problémák bemutatására, párbeszédet indít a gyerekjogok, a tolerancia, a drogprevenció, migráció kérdéskörében. A világ egyik legkülönösebben hangzó, ámde talán legszebb nyelvének játékosságát, sokszínűségét közvetíti, a nyelvi lelemények bemutatása, egyedi rímfaragás jellemzi. Kosztolányi, Karinthy és Weöres hangzás- és érzelemvilága köszön vissza alkotásaiban a gyermeki ártatlanságtól a kozmikus végtelen filozófiai mélységéig bezárólag.

Terve az általa indított “Mi írjuk a jövőt mozgalom” kiszélesítésével a fiatalok szószólójaként a nemzet ifjú tehetségeinek utánpótlását biztosítani. Célja,hogy a Magyar vándor című önálló műsorral (saját versek, más költők versei, slam poetry) az ország általános- és középiskoláiban felhívni a fiatalság figyelmét a nemzeti összetartozás és egység fontosságára.

Az irodalmat érdekes, interaktív módon fogyaszthatóvá tenni a diákok számára,  személyes tapasztalatok tolmácsolásával megszerettetni a verseket, az olvasás élményét visszaadni, magas kultúrát közvetíteni játékos formában.

Ismert és elismert emberek segítségével és bevonásával népszerűsíteni a kortárs irodalmat. Beni mottója: Mindenki tehetséges valamiben, csak meg kell találni miben. Szlogene: Maxold ki magad, de ne csak magadnak!

A rendelkezésére álló platformok maximális kihasználásával terve kiszélesíteni a programot a multimédiás eszközök alkalmazásával (fotó, videó, blog, vlog). Saját és hivatalos Facebook oldalán, YouTube csatornáján keresztül visszacsatolást adni a megjelenésekről.

2014 évben a Szép magyar beszéd országos verseny Kazinczy arany jelvényese lett, ez évben megnyerte a dr. Keserü Jánosné Jászai Ilona megyei szavalóversenyt, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere, Páva Zsolt kiemelkedő tanulmányi- és verseny eredményeimért kitüntette.

Az idei évben megkapta a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek által indított Év Felfedezettje 2015 közönség díját, majd megnyerte a Ki mit Tube néven ismertté vált legnagyobb hazai online tehetségkutató versenyt.

A Magvető Kiadó “Költőállomás” pályázatán szabadvers kategóriában I. helyezést ért el, versét a kiadó megjelentette.

A 2014-2015-ös tanévben a PTE Babits Mihály Gimnázium- és Szakközépiskola alapítványa a legmagasabb kitüntetésben részesítette, saját verseivel két teltházas estet adott elő.

A Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázaton A kert nesze című versével meghívást kapott a sárvári irodalmi táborba, a Babits Pódiummal egyhetes erdélyi előadókörúton vett részt.

A Balassagyarmaton megrendezett jubileumi, XXV. Kárpát-medencei Madách-Mikszáth vers-és prózamondó versenyen 3. helyezést ért el, a Globális állampolgárság fényei projekt keretében gyerekjog témát feldolgozó pályázatával csapata győzött és Madridban képviselhette a magyarságot.

Eredményeinek köszönhetően nyáron meghívást kapott a 25 éves múlttal rendelkező People Team tábor szakmai továbbképzésén való részvételre, ahol közismert szakemberek tréningjei segítségével három hétig kreatív írás, színjátszás és újságírás szakon képezhette magát.

Idén csatlakozott az Új Nemzedék Programhoz, ennek keretein belül a Nekem Nem Mindegy projekt számos pályázatán dobogós helyezést ért el, valamint lehetőséget kapott nyári workshopjukon elismert hazai művészek útmutatásával a szakmai fejlődéshez.

A Total Art Nemzetközi Művészeti Egyesület nemzetiségi körkép sorozatának állandó szereplőjeként a kulturális sokszínűség tiszteletéről tesz tanúbizonyságot.

Nemrégiben harmadik helyezést ért el iskolája csapatában a strasbourgi 4 for Europe történelem verseny regionális döntőjén Kaposváron.

Csizi Péter országgyűlési képviselő, valamint Lengvárszky Attila, a Pécsi Tudományegyetem oktatási igazgatója több alkalommal írásban gratulált sikereihez.

Sok sikert kívánunk Beninek, szorítunk érte!