Az exed az osztálytársad?

Rovat

Megosztás

Ciki, nem ciki, van ilyen szitu és valljuk be, elég kellemetlen tud lenni. Ha az egész nyarat már külön is töltöttétek, de ha nyár vége felé szakítottatok, így is, úgy is, nem lesz a legegyszerűbb az újra találkozás, főleg, ha minden nap a fél napot a közelében fogod tölteni. De mégis mit lehet ilyenkor tenni?

Én nem vagyok soha a játszmázások mellett, a legjobb, ha megbeszélitek előre, hogy most milyen a viszony köztetek. Például, hogy nem fogtok feleslegesen bájcsevegni egymással, csak akkor beszéltek, ha muszáj, vagyis, ha iskolai feladathoz kötött. Ez nem jelenti azt, hogy átnéztek egymáson, hanem, hogy kultúráltan, egy-egy köszönéssel többet nem kommunikáltok feleslegesen. Így sokkal könnyebben túl tudtok lendülni a kezdeti kínos szitukon az exeddel.

Ha már régen túl vagytok a szakításon, és mindenképpen ragaszkodtok a “maradjunk barátok” helyzethez, akkor sem kell feltétlenül folyamatosan egymás nyakán lógnotok. Mindenki csinálja a maga dolgát, de ha együtt van a banda, nyugodtan beszélgessetek. De ne akarjatok rögtön öribarik lenni, és ne őt hívd fel, ha nem tudod eldönteni melyik melltartó áll jobban. Csak kérlek, ezt ne tedd. Ha lezártátok már a kapcsolatotokat okkal, akkor ne akard így újraéleszteni.

Ha haraggal váltatok el, akkor előre megmondom, nem lesz könnyű dolgotok az exeddel. A legfontosabb szabály, hogy ne húzzátok egymást. Ne indíts bosszú hadjáratot, mert csak felesleges idő és energia pazarlás. Engedd el a dolgot, járj emelt fővel, és csak dobj oda egy köszönést, ha összefuttok. Ennél több felesleges lenne. Ne kezdjetek veszekedni semmiképp és ne erről szóljon a barátnőiddel az összes beszélgetésed, hogy éppen a tanterem túloldalán mit csinál az exed, vagy a múlt heti partiban kit szedett fel. Koncentrálj új programokra, légy a barátaiddal és felejtsd el a srácot. Hidd el, ezerszer jobbak fognak jönni.

 

Fotó: community.sparknotes.com
Fotó: community.sparknotes.com

Az exed az osztálytársad?
Összejönnél egy osztálytársaddal?

Borítókép: www.kidzworld.com

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta