A naptárban szeptember elején járunk, elkezdődött a suli, és ennek bizony a srácok többsége nem örül.
Jönnek a tankönyvek, a korai felkelés, a szürke hétköznapok….biosz, matek, kémia, cetli, témazáró, felelet. Ez még hagyján, de vége a nyári lazaságnak, a suli nem fesztivál, amit megtehetsz a Szigeten, azért bent az iskolában könnyen az igazgatói irodában találhatod magad. Jön a szülőkkel való elbeszélgetés, a magatartásjegy lerontása, az iskolából való kicsapás.
Igen, ősszel akklimatizálódnod kell, ami a viselkedést illeti. Ott ülsz a teremben és utálkozva nézed Kosztolányi, Csokonai, vagy Berzsenyi bekeretezett portréit a fehérre festett falon. Egyenletek, szócetlik, periódusos rendszer és akkor még itt vannak ezek az alakok – nyilván eminens volt mind, ha belekerültek az irci könyvbe – akiknek az életét, a verseit be kell vágni a jövő hétre.
Szóval, úgy érzed, ezzel a Csokonaival vagy azzal a Kosztolányival lehetetlenség azonosulni…
Nagyon tévedsz!
Igaz, irtó régen éltek, de iskolába ők is jártak és bár érettségizel belőlük, egyikük sem tartozott az iskola szabályait – ma házirendnek hívjuk- maradéktalanul betartó eminens tanulók közé.
Nézzük csak Kosztolányi Dezsőt például! Szülővárosában, Szabadkán járt elemibe (vagyis az első négy általánosba) és ott is érettségizett. A gimnázium igazgatója nem volt más, mint édesapja, Kosztolányi Árpád, a matematika- fizika szakos tanár, aki szigorúan nevelte gyermekeit. Dezső fiával nem kivételezett sem ő, sem a kollégái.
Kosztolányi bizonyítványa ma is dicséretet érdemelne, leszámítva a magatartásjegyét, korabeli nevén magaviseletét. Ötödikesként, vagyis tízévesen ”kevésbé szabályszerűt” kapott igazolatlan órákért.
Március tizenötödikét kihagyta 48-as honvéd nagyapja tiszteletére. Közölte a tanáraival, hogy őt a nagyapja arra tanította, hogy ez a legnagyobb ünnepek egyike, ezért ő soha nem fog ezen a napon iskolába menni.
Az érettségit pedig magántanulóként fejezte be, mert kicsapták az iskolából.
A suliból való kirúgáshoz már akkor is meg kellett dolgozni, ezért abból a történelem feleletéből, amely Kossuth életét foglalta volna össze, és ami így szólt:
„Kossuth Lajos élete meglehetősen monoton. Született Monokon.”
-még nem volt nagy botrány. Megkapta, ami ezért járt, és ment tovább az élet.
Egészen addig, amíg az önképzőkörben, ahol egy versét magyartalannak nevezte az irodalom tanára, Kosztolányi a következőt vágta oda:
„ A tanár úr ehhez nem ért és különben sem vagyok kíváncsi a véleményére”.
Aztán fogta a kalapját a fogasról, bevágta az ajtót és köszönés nélkül távozott.
Kicsapták az iskolából, viszont magántanulóként színjelesre érettségizett.
Aztán bekerült az irodalomkönyvekbe. Ott van a fotója a termekben és van, aki a róla elnevezett téren lakik.
Királyság, gondolod, Kosztolányi balhés fazon volt, mégis milyen sokra vitte.
Ez így van, de aztán jött harminchárom év, közben családot alapított, megírta az Édes Annát és a Pacsirtát, verseskötetei és műfordításai, tanulmányai és újságcikkei jelentek meg. Beszélt idegen nyelveken és fordított, Babits, Füst Milán, és Juhász Gyula, Karinthy és Thomas Mann: csak néhányan a legismertebbek közül, akik ismerték, becsülték és szerették Kosztolányit, a gimnáziumból kirúgott Desirét, mert legjobb barátai így szólították.
Iskolai balhék után állócsillagként ragyogni a magyar kultúra égboltján…hogy csinálta?
Ott van a válasz a verseiben, a prózájában, egész életművében.
Írta: Szoboszlai Ágnes
