Azt a szorongást, amit akkor érzel, mikor reggelente elindulsz az iskolába, csak felerősíti a benned lakozó pánik, mikor átléped a küszöböt. Legszívesebben megfordulnál és elrohannál, de nem teheted. A félelmeid egész nap körülvesznek és átölelnek. De mégis mit tehetsz ellene?
A belső feszültség, ami végigkísér a nap folyamán, toronyként magasodik föléd. Vannak jobb, és vannak rosszabb napok. Úgy érzed, hogy folyamatos nyomás alatt vagy, de muszáj csinálnod, különben következményi lesznek. Nem lesz meglepő amit mondok, de nem te vagy az egyedüli, aki kisebb pánikban tör ki, ha suliba kell menni. Ezt valaki úgy mutatja ki, hogy rágja a körmét, tördeli a kezeit, vagy teljesen passzív magatartást mutat. Nem mindenkinél vannak látható jelei, viszont rengetegen megterhelőnek tartják lelkileg elviselni az iskolai napokat.
Előfordul, hogy nem tanulsz eleget egy dolgozatra, mégis szeretnéd, ha minél jobban sikerülne. Reménykedsz benne, hogy olyan kérdéseket kapsz, amikre tudod a választ. Úgy érzed, lutrit játszol. Vagy bejön, vagy nem. A remény, ami bizalommal tölt el, mégis elhatalmasodik rajtad, és legnagyobb félelmeidnek adhat teret. Mi lesz, ha nem sikerül? Több napos szorongás lesz rajtad úrrá, mert az eredmény csak napokkal később derül ki. Mindenki átélte már ezt az élményt. Viszont van egy szélsőségesebb eset is. Az a kényszer, ami rád helyeződik, nagy mértékeket is tud ölteni. Egy folyamatos megfelelési kényszer alakulhat ki, amiben neked állandóan tökéletesen kell teljesítened. Nemcsak a tanulásban, de a sportban, illetve mindenben, amibe csak belekezdesz. Hogy miért? Mert elvárják tőled, neked pedig a maximumot kell nyújtanod. Lehet, hogy sikerül, de lehet, hogy nem. Egyéntől függ, de az bizonyos, hogy nem lehetsz mindig mindenben első.
Még általános iskolában volt egy osztálytársam, akinek folyamatosan a maximumot kellett nyújtania. Ő volt az osztály mintadiákja, aki mindig csak ötösöket kapott. A szülei büszkék voltak rá, a tanárok pedig már szinte elvárták, hogy mindig mindenre tudja a választ. Ez nagyon csábítóan hangzik, de nem volt egyetlen barátja sem. Senki sem ismerte igazán, mert mindig azon volt, hogy tanuljon. Nem beszélt senkivel, és ha hozzá is szólt valaki, csak tőmondatokban válaszolt. A megfelelési kényszere nem csak kívülre irányult, hanem önmagára is, ami elhatalmasodott rajta. Hiába törekedett mindenben a legjobbra, látszott rajta, hogy boldogtalan. Egyszer megkérdeztem tőle, miért nem vesz részt sose a közösségi programokba. Csak annyit válaszolt, hogy nem ér rá, mert tanulni kell. Ebből állt az élete. Végül nem bírta tovább az állandóan rá nehezedő nyomást és 22 évesen véget vetett az életének. A szülei és a tanárok nem értették, hogy miért, hiszen fényes jövő várt rá. Minden adottsága megvolt, hogy sikeres legyen, de akik közelebbről ismerték, mi tudtuk, hogy lelkileg összetört.
Tény, hogy nagy nyomás nehezedik mindenkire a suliban. A dogák, a tanárok, az elvárt elvárt eredmények teljesítése miatt, de nem szabad elfelejteni, hogy a legfőbb dolog a művelődés mellett az, hogy megtaláljuk a saját utunkat. Olyan dolgokba vágjunk bele, amit szeretünk csinálni, és olyanért éljünk, amiben jók vagyunk. Nem lehetünk mindannyian mindenben elsők. Inkább törekedjünk a bennünk lakozó tehetség felfedezésére. Lehet, hogy kettest kapsz matekból, viszont a törit kívülről fújod. A legfontosabb, ahogy minden másban, úgy a suliban is, találd meg önmagad és abban legyél igazán jó, amit szeretsz csinálni.
Foto: gapyearwrapyear
