Aztán elcsattant az első csók…

Rovat

Megosztás

Elsőnek lenni mindig nagy kihívás és még nagyobb felelősség. Különösen, ha ezzel egy életre szóló élmény részese leszel. Különösen, ha első csókról van szó. Fiatalok vallanak arról, milyen volt az első.

Az első lehet romantikus, esőben elcsattanós

Dávid

Valamikor az általános iskola és a nyár vége felé egyedül tengettem a napjaimat a strandon. Már nem volt szezon, így emberek se nagyon, az idő pedig rendszerint pocsék lett délutánra. Akkor találkoztam Rékával, akivel pár napot együtt ökörködtünk a parton. Egyik délután, ahogy szokott, jött az eső, szakadt, a büfé eresze alatt vártuk, hogy elálljon. Dumáltunk, megcsókolt, láthatóan nagyon zavarba jöttem, amitől Ő is nagyon zavarba jött, és lelépett. Aztán Én is. Másnap nem kockáztattam, és otthon maradtam.

 Az első lehet kissé kiábrándító is

Diána

Az első csókom viszonylag későn, gimi vége felé következett be, de akkor már kezembe vettem az irányítást.  Egy olasz cserediák érkezett a sulinkba, Alessandro. Egy eldugott padon történt meg a dolog, de mivel sajnos dohányzott, olyan volt, mintha egy hamutálat nyalogatnék…

Az első lehet játékos

Anita

Gimnázium elején a srác, aki már régóta tetszett végül elhívott egy koncertre. Nagyon jól éreztük magunkat, és egész este tudtam, hogy most meg fog történni, csak még azt nem hogyan és mikor. A kabátunkat beadtuk a ruhatárba, és nála voltak a jegyek. Amikor elkértem, hogy kiváltsam a kabátokat, azt mondta, csak akkor adja oda őket, ha kap valamit cserébe… aztán megcsókolt.

Az első lehet semmi extra

Fruzsi:

Egy szórakozóhelyen csókolt meg a srác, de nem igazán tett mély benyomást rám,  semmi extra sem volt, bár az is igaz, hogy később voltak sokkal bénábbak is, akikkel csókolóztam és nekik nem az volt az első.

Az első bekövetkezhet hirtelen és kéretlenül

Ilcsi

Nem szívesen emlékszem vissza  az első csókra. Illúzióim voltak róla, hogy majd olyannal történik, akit szeretek vagy legalább tetszik. Ehhez képest részegen, egy házibuliban történt meg egy olyan sráccal, akiről azt gondoltam, hogy haverok vagyunk. 17 voltam, és csak arra emlékszem, hogy beszélgetünk, a következő pillanatban pedig már csókolózunk. Utólag visszagondolva nem volt semmilyen. Üres volt. Nem éreztem semmit. Később már izgalmas volt.

Az első lehet magától értetődő és kedves

Bori

Álltunk a villamoson. Az ajtóban. Ő a lépcsőn, én egyel feljebb. Azt kérdezte: “Akkor most van barátnőm?” Mindketten zavarba jöttünk. Aztán megcsókolt.

Az első elcsattanhat a tapasztalatszerzés vágyától hajtva, gyorsan és személytelenül is

Jani

12 éves koromban fiúiskolába kerültem, ahol nem sok kapcsolatunk volt lányokkal. Pár évvel később volt az első olyan buli, ahová egy velünk párhuzamosan működő lánygimnáziumból is sokan eljöttek. Utólag elég magától értetődő volt, hogy ide mindkét fél milyen szándékkal érkezett. Én is az első adandó alkalommal összegabalyodtam egy lánnyal. Vele történt meg az első csók, de nem volt semmi nagy kifutása: hazafelé másnaposan a metrón megbeszéltük, hogy ezt egyikünk sem szeretné folytatni – hogy őszinte legyek, már a nevére sem emlékszem.

Igen, az első lehet jelentéktelen is

Abigél

Őszintén szólva nem nagyon emlékszem az elsőre. Valamikor gimnáziumban történt, de annyira nem fogott meg, hogy azt sem tudom felidézni, hogy kitől kaptam az első csókot…

Az első lehet sorsszerű

Rita

Egy balatoni osztálykiránduláson következett be, történetesen a klasszikus játék, üvegezés közben. Alig hittem a szememnek, amikor az üveg hajszálpontosan arra a fiúra mutatott aki már régóta tetszett. Tartottam tőle, hogy mindenki előtt bénázni fogok, de aztán nem is volt olyan rettenetes.

Olvass tovább!

Amikor elcsattant az első csók...
Neked olyan volt az első, mint amilyennek elképzelted?

Képek: melodyrose

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta