Baleset-biztosítás nélküli biciklioktatás hatévesen

Rovat

Megosztás

A Középsuli-sorozat mosolylady szereplője, Anna egy gyermekkori történetet osztott meg abból az időből, amikor éppen a pótkerekes megoldásról szokott át a kétkerekűre. A biciklioktatás nem folyt éppen balesetmentesen.

“Egészen kicsi voltam, körülbelül hatéves, amikor az eset történt. Kint voltam az utcán Krisztivel – akit ti csak a kisegérként ismertek a sorozatból -, valamint az egyik barátnőmmel, Mariannal. A lányok szerettek volna megtanítani biciklizni, mivel azelőtt én mindig csak pótkerékkel tekertem. Emlékszem még, hogy mennyire izgultam, amikor felpattantam a kétkerekűre, szinte remegtek a kezeim és lábaim”

– meséli Anna.

“Eleinte Mariann fogta a biciklimet és úgy próbált segíteni, de egy idő után elengedett. Mivel egy kisebb lejtőn gyakoroltunk, nem volt nehéz dolgom. Az egyetlen probléma az volt, hogy a járdán tekertem, és egy éles kanyarhoz közeledtem, ahogy egyre lejjebb értem a lejtőn. Kezdtem pánikba esni, ezáltal pedig teljesen elfelejtettem, hogyan kell kanyarodni. Lefagytam, fogalmam se volt, mihez kezdjek. A következő pillanatban már azon kaptam magam, hogy a szemközti betonárokba zuhanok, fejjel a talaj felé. Amikor pedig megfordultam, a biciklim egyenesen rám zuhant, én pedig csak feküdtem kétségbeesetten az árok mélyén”

– folytatódik a sztori.

“Már nem emlékszem pontosan, ki segített ki onnan, de egy dologban biztos vagyok: külső sérülést nem szenvedtem. Semmi karcolás vagy horzsolás nem volt rajtam. Örülök, hogy ennyivel megúsztam ezt a kis balesetet, ráadásul azóta a biciklikkel is sikerült megbarátkoznom”

– fejeződik be a történet boldogan.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta