Barbi és Bende az Afrika Expón jártak!

Rovat

Megosztás

Barbi és Bende ellátogattak az Afrika Expóra, ahol a Középsuli sorozat sztárjai egy pódiumbeszélgetésen meséltek arról, milyen nagy élmény volt számukra csatlakozni a Magyar Afrika Társaság (AHU) és a Budapest-Bamako Rally adománygyűjtő akciójához.

A Középsuli sorozat eddigi történetének egyik legnagyobb botránya az volt, amikor a Bende nekiesett Matyinak. Bende akkora kalamajkába került, hogy ügye fegyelmi bizottság elé került. A srác büntetése az lett, hogy adományokat kellett gyűjtenie afrikai rászorulóknak. „Én ennek alapvetően szerepem szerint, és ténylegesen is nagyon örültem, mert valóban jót cselekedhettem néhány szegény emberrel. Rengeteg ruhát, tartós élelmiszert gyűjtöttünk össze az iskolánkban, a K30-ban. Besegítettek a sorozat szereplői, a sorozat rendezője, ráadásul a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola diákjai és tanárai is.” Az adományok nem csupán a sorozatban, hanem a valóságban is eljutottak Nyugat-Afrikába a Magyar Afrika Társaság (AHU) és a Budapest-Bamako Rally résztvevőinek jóvoltából. Amikor Bende bevitte az adományokat az AHU irodájába, megható kép fogadta: „Amikor beléptem abba a helységbe, ahol a rally által célba juttatandó adományokat gyűjtötték, már rengeteg dobozt láttam ott. Hihetetlen élmény volt, hogy ehhez a nagyszabású kezdeményezéshez csatlakozhattunk, hogy ennyi a segítőkész ember van idehaza.”

Barbi a Középsuli sorozat rendkívüli földrajzóráinak felvételein is találkozott az Afrikában jelen lévő súlyos szegénységgel, és megérintette az, hogy ezek a gyerekek mennyire hálásak tudnak lenni a legapróbb dologért, akár egy golyóstollért is.  „Kipakoltam a szekrényemet, és minden ruhámat amit már egyáltalán nem, vagy csak ritkán hordok, odaadományoztam a rászorulóknak. Jobb helyen lesz náluk a holmi, mint a fiókom mélyén. „ – mondta Barbi. Barbi kiemelte, a Középsuli sorozat képes arra, hogy a szórakoztatás mellett, sőt, éppen a szórakoztatás okán szerzett népszerűség miatt, az afrikai szegénységhez hasonló fontos kérdésekkel is megismertesse nézőit.

Bende visszajelzést is kapott jótékony akciójáról: adományai biztonságban megérkeztek Maliba és Mauritániába.

Ha te is kedvet kaptál, hogy segíts, kattints a Magyar Afrika Társaság Gyermetámogatási programjainak leírásáért! Ha az osztály összefog, segíthetitek egy-egy szegény sorsú afrikai társatok tanulmányait!

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta