Victor Máté (1945) Erkel Ferenc-díjas magyar zenész, zeneszerző. Gyermekkora óta a Kissvábhegy lakója, lokálpatriótája. 1963-ban végzett a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában, ahol Sugár Rezső volt a zeneszerzés tanára. A szakközépiskola elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. 1968 és 1970 között pedig Varsóban modern avantgárd és elektronikus zenét tanult. 1970-től zeneszerzője, 1971-től tagja volt a Non-Stop együttesnek. Victor Máté ezt követően egyszemélyes zenekart alakított és 1976-ig rádiófelvételeket készített. Emellett rockmusicaleket, színpadi zenéket és filmzenéket írt. Számos filmben – többek között a Tanévzáróban (1975) és a Jégkrémbalettben (1984) – szerepelt, legismertebb alakítását pedig az 1983-as István, a királyban nyújtotta, ő személyesítette meg Asztrik apátot. Mindezek mellett 1970 és 2007 között a Magyar Rádió zenei rendezője, illetve az intézmény Könnyűzenei Produkciós Szerkesztőségének vezetője volt. A Cseh Tamás Program életút-interjút készített a művésszel, amit az alábbiakban olvashattok el.
Victor Máté “komoly”, kortárs zeneszerzőnek tanult az akadémián. Őt azonban a zene kommunikatív funkciója foglalkoztatta, és megragadta az, hogy a Beatles mennyi emberre van hatással, mennyi embernek képes egy közös világot nyújtani:
“Nem mondom, hogy nem érdekelt, amit tanultam, csak amikor kézbe vettem a diplomámat, – a mából visszatekintve – picit riasztott, hogy nekem mostantól muszáj „szomorú zenét” írni, ami ráadásul csak néhány embert érdekel. Hogy dolgozok fél évig egy vonós négyesen, amit aztán egyetlen alkalommal előadnak, és azt meghallgatja hetven ember. Akik közül egy év múlva már alig emlékszik rá néhány. Miközben ott a beatzene, amelyik viszont tényleg tízezreket, százezreket érdekel. Ráadásul lehet, hogy utóbbi hitelesebben fejezi ki korunkat, mint a belterjes kortárs zene. Ahogy nemrég elhunyt barátom, Fodor Ákos1 egykor megfogalmazta: ha majd száz-kétszáz év múlva valaki az 1960-as évek kordokumentumát, zenei lenyomatát keresi, nem Krzysztof Penderecki Lukács Passióját fogja meghallgatni, hanem a Beatles-dalokat. Mert azokban mindenestül benne van a korszak, a társadalmi folyamatok, a világ változása. Az úgynevezett kortárs zenében viszont a múlt század közepén önfejlődés indult be, és a művek megítélése aszerint történik, hogy mennyi bennük az egy négyzetcentiméterre eső disszonanciák mennyisége. Ha sok, akkor az komoly, modern zene. Ha csak sima hármas hangzatok szólalnak meg benne, akkor csak értéktelen könnyűzene. Ezek az elvárások a mai napig megvannak. S szomorúan konstatálom, hogy Fényes, Gyulai vagy Bágya2 mindenféle állami elismerés nélkül hagyott itt minket, miközben harmadrangú kortárs zeneszerzők Kossuth-díjakat kapnak. Pedig előbbiek hatalmas tudású és tehetségű, nagyszerű zenészek voltak, akiknek munkásságát csak azért nem ismerték el, mert nem teljesítették az úgynevezett kortárs zenei elvárásokat.”
Forrás: CSTP
Kép forrása: dalszerzo.hu
A cikk a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjának támogatásával készült.
