Bebe felkarolta az afrikai gyermekek ügyét

Rovat

Megosztás

Abebe Dániel, vagy ahogy mindenki ismeri, Bebe, 15 évig volt a Back II Black zenekar frontembere. Most szólóban és régi-új zenekarával, a Bebe and the Change nevű formációval is láthatja, hallhatja őt fellépni a közönség, a megszokott, lenületes, bulis hangulatban. A zenész azonban új arcát is megmutatja a rajongóknak, ugyanis  jószolgálati szerepet vállalt. Ő lett a Magyar Afrika Társaság (AHU) gyermektámogatási programjának arca. Bebével beszélgettünk a gyermektámogatási programról, afrikai gyökereiről és természetesen a zenéről. 

Édesapád révén etióp származású vagy. Most úgy tűnik, még szorosabbra fűzöd a szálakat Afrikával, ugyanis te leszel a Magyar Afrika Társaság gyermektámogatási programjának arca. Mit gondolsz, miért fontos, hogy innen, Magyarországról is támogassunk nehézsorsú afrikai gyermekeket?

Egyrészt az úttörő ott segít, ahol tud. Komolyra fordítva a szót, nem pusztán itthon vannak nehézségek, hanem világszerte sok helyen elkél a támogatás. Számomra Afrika és Etiópia a befutók, hiszen a másik felem oda húz. Így nekem egyértelmű volt, hogy ha tudok segíteni, akkor segítek is.

Te már évek óta támogatsz egy etióp kisgyermeket az AHU gyermektámogatási  programjának keretei között. Mi ennek a feladatnak a szépsége, vagy akár a nehézsége?

A program résztvevőjeként névlegesen fogadtam örökbe egy kisgyereket, és anyagi támogatást nyújtok neki, mind az iskolai, mind a megélhetési költségei fedezésében segítem őt.  Kapok leveleket, képeket a kislánytól, van köztünk kontaktus. Ha valaki személyesen is szeretne találkozni a gyermekkel, akkor ez is megoldható.

Ha valaki szeretne támogatni egy kisgyereket, milyen lehetőségei vannak?

Az AHU legfrissebb gyermektámogatási programja az ugandai Mbale városában található Szent Kizito árvaház és iskola lakóit segíti. A társaság honlapján mindenki megismerkedhet a gyerekekkel, a történetükkel, és tájékozódhat a program részleteiről. Régebb óta fut az etióp program, ebben veszek részt én is. Ezen kívül Bamakóban két intézményt is támogatnak az AHU közvetítésével az önkéntes „szülők”. A Chérifula Iskolában új tanteremre gyűjtenek, míg egy másik intézményben sérült gyermekek várják az adományokat.

A Back II Blackkel töltött 15 év után nagyobb hangsúlyt kap az életedben a Bebe and the Change nevű formáció, akikkel már évek óta együtt zenélsz. Egy új Bebét ismerhetnek meg a rajongók?

A Bebe and the Change zenekarral már hosszú évek óta dolgozunk együtt. Volt németországi koncert turnénk és elég nagy sikerrel zárult a koreai turnénk is.

Úgy gondolom, a zenekar és jómagam így együttesen megfelelő garanciát nyújtunk arra, hogy a közönségünk a lehető legjobban érezze magát koncertjeinken.

Véleményem szerint maximum a dallamvilágban lehetnek változások, mivel egy-két új dalunkba szeretnénk afrikai motívumokat is belecsempészni.

Kérdésedre válaszolva, lesz a műsorban pop és rock stílust képviselő dal is. Az előadásmódomban biztosan nem lesz változás, hiszen számomra a legfontosabb a közönség szeretete és a visszajelzés, hogy amit csinálok, az a közönségemnek tetszik.

Hol láthatnak fellépni a rajongók?

Régóta szó van arról, hogy Etiópiában is megvetjük a lábunkat, én kiváltképp örülnék ennek. A kapcsolatfelvétel már megtörtént, reméljük, összejön egy-két koncert, fellépés. Itthon, Magyarországon rengeteg fellépésem lesz, a pontos helyszínekről a Facebookon lehet tájékozódni.

Idén ünnepeled negyvenedik születésnapodat, és ha jól tudom, készülsz valamivel a rajongóknak. Mi lenne ez pontosan?

Mindenki kerek évszámokat ünnepel, így én formabontóan a harminckilencedik születésnapomra terveztem egy nagy koncertet, de végül csak kerek szám lesz ebből.  Hihetetlenül hangzik, hogy már harminc éve vagyok a szakmában, és az ez alatt az idő alatt történt temérdek dologra szeretnék egy koncerttel visszaemlékezni.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta