Beindul a szexblokád! – Éjszakai főpróba a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskolában

Rovat

Megosztás

https://www.youtube.com/watch?v=TAqQKwSy-Fw

A Nemes Nagy Ágnes Szakközépiskola dráma tagozatos tanulói pénteken sem ismerik a lazsálás fogalmát. Éjszakába nyúlóan, fáradhatatlanul és lelkesen gyűrik a sorokat egymás után, minden apró hibát javítanak, másnap debütál ugyanis Lüszisztraté című drámájuk. A majd’ kétnapos maratoni főpróba kulisszái mögé pillanthattok most be.

Péntek este 9-kor már csak a portás léptei visszhangoznak a folyosón, és csak zseblámpájának fényei játszanak a falon, csillannak meg az üvegeken. Az iskolák termeiben csend honol, és a padok már csak azt várják, hogy a következő tanítási nap reggelén újra birtokba vegyék őket a diákok. Vagy mégsem?

A Nemes Nagy Ágnes Szakközépiskola péntek este is él. Na, jó, talán nem minden pénteken, de ez az éjjel más volt, a második emeleti folyosót ismerős dallamok lengték be. A trillák az iskola családias hangulatú színházterméből szűrődtek ki, ahol 11. B osztály éjszakai főpróbáját tartotta. Még pár utolsó simítás, a hamiskás hangok helyrerakása, és lassan közelítünk is a színpadra kész állapothoz. A Lüszisztraténak ugyanis másnapra tökéletesnek kellett lennie.

A diákok elmondása szerint a darabban fellelhető karakterek mindenkire személyre szabottan lettek kiosztva, az ének és vokálrészek úgyszintén. Mindenki hozhatta a saját hangját, saját stílusát, de, ami a legfontosabb: saját improvizációit – hiszen a darab javarészt ebből táplálkozott. A perszonalizált szereposztás meghozta a tőle várt harmóniát – a diákok előadása lebilincselő és magával ragadó volt.

„Ezek mind mi vagyunk.”

 

Az előadásból nem maradhat ki a szolid erotika sem, hiszen a darab lényege, hogy a spártai és athéni asszonyok Lüszisztraté vezetésével úgy döntenek, nem teljesítik „asszonyi kötelességeiket” egészen addig, amíg férjeik be nem fejezik az értelmetlen háborúzást. A végkifejlet miatt azonban nem kell aggódni – happyend lesz!

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta