The Biebers lemezbemutató koncert

Rovat

Megosztás

“Vár a holnap” címen új videója jelent meg az együttesnek. A dal már a The Biebers első magyar nyelvű nagylemezének az előfutára, melynek bemutató koncertje április 8-án lesz az Akvárium Klubban.

„Ez a dal a Bakonyban született meg, ahol alkotótáborban voltunk. Erős nosztalgikus érzés kötődik hozzá. Eredetileg a ballagásról szólt, de aztán sokat változott a szöveg, és a végeredmény egy sokkal tágabb jelentésű dolog lett. Nosztalgiával visszatekinteni a múltra, és nagy izgalommal várni az elkövetkező dolgokat. Mi pont így vagyunk most az eddigi legnagyobb lemezbemutató koncertünkkel és az első magyar nyelvű lemezünkkel.” – meséli Puskás Peti, a The Biebers frontembere, aki azt is elárulta, hogy a szöveget Mórocz Tomival közösen szerezték. Ez immáron a negyedik dal együttműködés a Bermudából jól ismert énekessel.

A “Vár a holnap” klipjét a Füvészkert Pálmaházában forgatták. Nem véletlenül… A pálma fontos szimbólum a ’80-as évek ihletettségű, az elektronikus és élő hangzást vegyítő pop banda életében. Szinte mindenhol megjelenik így vagy úgy; a grafikáikon, fotóikon és a koncertjeiken is rendre feláll egy ledes pálma a színpadon.  A rendező ismét Cibulya Nikol, akinek munkáját dicséri két korábbi klipjük a „Minden a miénk” és a „Pont most” is.

A The Biebers első magyar nyelvű albuma – amelynek előszele a “Vár a holnap” – márciusban jelenik meg; április 8-án pedig egy gigantikus lemezbemutató koncert lesz az Akvárium Klub Nagyhalljában. Az eseményen olyan speciális vendégművészek szerepelnek majd, mint például az észt Würffel, amely a Hots (Hungarian Oncoming Tunes) keretén belül jut el Magyarországra. A program segítségével a közeljövőben a The Biebers is ellátogat majd Észtországba.

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjának támogatásával készült.

NKA_logo_2012

cstp-logo-web-small

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta