Ezt nézed:  / Hírek / Zene / Biztos van akinek rosszul esik, hogy ez a zenekar sikeres!

Biztos van akinek rosszul esik, hogy ez a zenekar sikeres!

A Lobó-Szalóky Lázár vezette Dirty Slippers megállás nélkül turnézik. E kapcsán készült vele egy interjú.

Márciusban Nagyváradon indult el az idei turnétok. Miben lesz az idei koncertsorozat más, mint az előzőek?

Minden évben más turnéprogramot állítunk össze és igyekszünk sok mindenben megújulni. Idén éppen ezért több újdonság is emeli a koncertek színvonalát. Az első, hogy a zenekar tagjainak kérésére beemeltünk több szóló dalomat is, amelyek az eddigi tapasztalatok alapján kiválóan működnek élőben is. Továbbá nagyon örülök, hogy idén végre három ének szól a színpadon, hiszen Szilárd és a zenekarunk, legújabb tagja, Tóth Árpi is vokálozik.

Hoppá!  Új tag érkezett a zenekarba?

Igen, már régen szerettük volna visszaállítani a klasszikus, négy pasis felállást, s Árpi érkezésével, aki nem csak vokalistaként, hanem akusztikus gitárosként is segíti a munkánkat ez végre sikerült is. Ennek a zenének ez a sava-borsa.

Több hazai zenekarnál nem tettek jót a tagcserék. Aki ismeri a Dirty Slippers munkásságát tudja, hogy Nálatok tényleg nagyon sok zenész megfordult már. Mi ennek az oka?

Maximalista vagyok és csak az tud velem együtt dolgozni, aki ugyanúgy mindent bele ad, mint én. Ebbe a zenekarba nem kellettek soha olyan arcok, akikről menet közben kiderül, hogy csak a pénz érdekli Őket, a zenei alázat, a folyamatos fejlődés és a rengeteg munka nem. Hálás vagyok Istennek, hogy ilyen szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nagyon sok koncertünk van, folyamatosan szerepelhetünk a médiában, s annak ellenére, hogy nem mi vagyunk a legtöbbet felcsendülő magyar előadó a rádiókban, nagyon szépen ível felfelé a zenekar útja. A kérdésedre egyénként másik aspektusból válaszolva, számomra az a furcsa, hogy néhány kollégánk és volt zenésztársunk mocskolni próbál minket a hátunk mögött. Ők nem látják, hogy ezzel kizárólag magukat járatják le? Biztos vannak, akiknek rosszul esik, hogy ez a zenekar sikeres, s a tagcseréket és az ezzel járó esetleges problémákat is megtorpanás nélkül megoldja. Nekem mindig az volt a dolgom, hogy a közönséget és a szervezőket is kiszolgáljam, hiszen ez a zenészek dolga, még ha sokan el is felejtik.

Milyen nagy dobásokkal készültök az idei nyárra? Lesz időtök pihenni is azért?

Természtesen mindig a következő koncert a legfontosabb. A héten pénteken Battonyán, szombaton Mezőkovácsházán játszunk. Nagyon szeretünk Dél-Békésben játszani, mindig fantasztikus koncerteket adunk ott. Az idei szezonban két kiemelt koncertet emelnék ki, amelyre kicsit másképp készülünk, az első június 30-án lesz az Arad Open Air Fesztiválon, ahol már tavaly is meghívtak minket. Ez Románia egyik legnagyobb fesztiválja, óriási lesz idén is, biztos vagyok benne. A másik pedig a szóló lemezbemutató koncertem, amely az idei Campus Fesztivál egyik “nyitókoncertje” lesz, július 17-én délután. Pihenésre pedig csak a koncertek között és után lesz idő, de nem is annak van most az ideje. Mi egy aktívan turnézó zenekar vagyunk, ezt akár minden nap csinálnánk.