Búzás Andris teljesen egyedül szilveszterkor, elérte a covid

Rovat

Megosztás

Andris nagyon szeretett volna a barátaival szilveszterezni, ám már december 20. körül elérte egy csúnya tüszős mandulagyulladás, ami mint tudjuk, borzalmas fájdalmakkal jár, s egy hét elteltével végleg beköszöntött a pech, ugyanis egy pozitív covid teszttel a kezében eszmélt rá, 10 napig se ki, se be, persze ebbe beleesett dec. 31 is.

„72 óráig nem ettem”.

Andris még a mandulagyulladás előtt pár nappal részt vett egy haveri bulin, szerinte ott kaphatta el ezeket a csuda jó betegségeket, amiknek köszönhetően karanténba került. Elmesélte a követőinek, a covid semmi ahhoz képest, amit a torokfájásnál érzett, konkrétan be kellett mennie a sürgősségire, mert már nem bírta, sőt 72 órán keresztül, azaz 3 napig, tehát jelezném, 3 napig képtelen volt egy falatot is lenyelni.

Karácsonyra épphogy kilábalt belőle, már akkor érezte, hogy valami nincsen rendben. Fejfájás, torokfájás ismét, és végtagfájdalom gyötörte, amikkel persze orvoshoz is fordult.

„Egyikőjük pozitív, ön az”.

Hamar kiderült, hogy sajnos a covid teszt eredménye pozitív, így kénytelen volt karanténba vonulni szilveszter idejére is. A barátai persze nem hagyták cserben, órákon keresztül videochatben tartották benne a lelket. Dehát mit tehet ilyenkor az ember? Egy kis KFC, esti arcápolási rutin, a 2022-es álmaink papírra vetése, és csak letelik…

Főkép: Facebook

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta