Tanárnő, azért nem olvastam el, ami fealdott, mert a cicám nem hagyott…
Senki se hisz neked, pedig, a cicák a legelvetemültebb teremtmények, ha a figyelmed eltereléséről van szó. Képesek a térdedre ülni, ha épp elfoglaltan csücsülsz a wc-n, ha Lolozol, simán a billentyűzetre fekszenek, és ha olvasni próbálsz, mozdulatlanul, muszáj lecsapniuk rád. Hiszen attól tartanak, hogy kővé változtál, meghaltál, vagy valami ehhez hasonló történt veled. A cicák csak aggódnak szerető gazdijukért. Ártatlan kis tünemények… Nos, eddig hangzott hitelesen a történet. Önkényes kis önző lények, akik akkor akarnak veled lenni, amikor ők akarják! Ha olyankor akarod cirógatni őket, mikor nekik épp semmi kedvük hozzád, összeharapdálnak és megkarmolnak, hogy tudd, hol a helyed. De ha ők jönnek oda, akkor a visszautasítás gondolata nélkül vetődnek be az aktuális tevékenységed közepébe.
Gondoltad volna, milyen kényelmes egy füzet?
Figyi, csak hagyd ki, ahol eltakarom, nem zavar.
Látod? Nem látod? Na látod!
Amikor annyira jó egy könyv illata, hogy meg akarod kóstolni.
Mutatom a mozdulatot, így kell behajtani:
Miért néznél a könyvre, ha a szemeimbe is pillanthatsz?
Talán megzavartam valamit?
Már megint csak falod a könyveket. Na muti, milyen ízű!
Nézz mélyen a szemembe. Le fogod tenni a könyvet. 1…2…3…
Ha be akarnád csukni, tessék, itt a könyvjelződ!
A mély gondolatok után ülni kell egy kicsit.
Nézd! Micsoda szépséget találtam a mai újságban…. – Ja, ez én vagyok. /ᐠ-ꞈ-ᐟ\|
Ki ez a Mrs. Norris?
Mondd már fel, hiszen tudod az egészet!
Várj, még nem olvastam végig.
Küldd el nyugodtan, mintha itt sem lennék.
Majd én lapozok neked.
A macskák már a XV. században tudták, hol a helyük…
Borítókép: purrworld
