Debrecenben rendezték meg a Futsal Diákolimpia Országos Döntőjét

Rovat

Megosztás

2019. február 1-3. között rendezték meg a 2018/2019. tanévi Futsal Diákolimpia® Országos Döntőjét. A három napos versenyen a IV. korcsoportba tartozó Futsal csapatok mérték össze tudásukat a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címért.

A torna a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) és a Hajdú-Bihar Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület közös szervezésében került megrendezésre. A 13-15 éves diákok számára meghirdetett IV. korcsoportos Futsal Diákolimpia® bajnokságba összesen 789 csapat nevezett, s végül közülük került ki az országos döntő 20 legjobb csapata. A 10 fős iskolai csapatok négyes csoportokba kerültek, ahonnan a legjobbak a középdöntőn keresztül juthattak a legjobb négy közé, akik megmérkőztek a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címért. A verseny egyszerre két helyszínen, a Debreceni Egyetem Sportcsarnokában (DESOK Csarnok), valamint a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum Kecskeméti János Sportcsarnokban zajlott.

A pénteki megnyitó ünnepségen részt vett Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke, Dr. Barcsa Lajos, Debrecen Megyei Jogú Város alpolgármestere és Bíró Csaba, az MDSZ elnökségi tagja. A Diákolimpia® versenyek fővédnöke dr. Áder János köztársasági elnök, védnökei közt pedig megtalálható volt többek között dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, dr. Bódis József oktatásért felelős államtitkár és dr. Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke is.

A hétvégi rendezvénynek otthont adó Debrecenben nagy múltja van a sport szeretetének. A cívisváros immáron sokadik alkalommal látta vendégül azokat a sportolókat, akik hosszú és fáradtságos küzdelmek után jogot szereztek, hogy részt vegyenek a hazai legrangosabb diáksport verseny döntőjében. A debreceniek az utánpótlássport lelkes szurkolói is egyben, hiszen például 2018-ban teltházzal zajlottak a Junior Női Kézilabda Világbajnokság hazai érintettségű mérkőzései.

A hétvégi IV. korcsoportos Futsal Diákolimpia® Országos Döntő fantasztikus hangulatban telt, a verseny legizgalmasabb pillanatairól készült képek megtekinthetők a Diákolimpia® közösségi médiaoldalán, a mérkőzések eredményei pedig a www.doeredmenyek.hu oldalon.

A fantasztikus hangulatú versenyen az alábbi iskolák szerezték meg a korcsoportok érmeit:

I. helyezett

Endresz György Általános Iskola, Felcsút

II. helyezett

Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium

III. helyezett

Somogyi Rezső Általános Iskola, Kisvárda

A legjobb kapus: Wolland Gergő – Kisvárda
A legjobb mezőnyjátékos: Pataki Noel – Felcsút
A gólkirály: Krajcsovics Ádám György – 12 gól (Debrecen) A bajnokcsapat testnevelője: Sulyok Attila (Felcsút)

A Diákolimpia® versenysorozatról általában

A Diákolimpia® a diáksport egyetlen országos tanulmányi és tehetséggondozó versenye Magyarországon, amely idén 16 MDSZ által rendezett és további 35 olyan versenyt foglal magába, melyet országos sportági szakszövetségek és sportági szövetségek bonyolítanak le. A versenysorozat keretében a több mint 300 ezer nevező közül 18 ezren jutnak el az országos döntőkig. A Diákolimpia® fővédnöke Áder János köztársasági elnök, a versenysorozatot az MDSZ az oktatásért felelős miniszterrel közösen hirdeti meg. A Diákolimpia® országos döntőinek érmesei 10 felvételi többletponthoz jutnak a felsőoktatási felvételik során, ahol a felvételi időpontját megelőző 8 év erre jogosító eredményei érvényesíthetők.

A Magyar Diáksport Szövetség

A Magyar Diáksport Szövetséget (MDSZ) 1987-ben alapították, és mára a legnagyobb magyarországi civil szervezetté vált a diáksport területén. A szervezet fő célja, hogy minél több gyermeket vonjon be sportprogramokba és népszerűsítse az egészségfejlesztő testmozgást. Az MDSZ küldetése, hogy a testnevelés és a sport minden gyermek életének részévé váljon, egész életen át. A szervezet testmozgás- és sportprogramokon keresztül támogatja az önkéntesség, valamint a társadalmi befogadás szemléletének erősítését, fejlesztését Magyarországon. A Magyar Diáksport Szövetség állandó kapcsolatban áll szinte valamennyi magyarországi iskolával, és minden évben megrendezi a Diákolimpiát, amely az egyetlen országos tanulmányi verseny a diáksportban.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta