Demi Lovato vőlegénye a netről tudta meg, hogy az énekesnő dobta

Rovat

Megosztás

Elég csúnya módja a szakításnak, ha egy eljegyzés után még arra sem méltatnak, hogy legalább felhívjanak, hogy vége… Ez történt Demi Lovato vőlegényével – legalábbis ő ezt állítja.

Nemrégiben még szerelmüket és eljegyzésüket kürtölték világgá, most viszont úgy látszik, vége a boldogságnak Demi Lovato és vőlegénye között. Max Ehrich és az énekesnő mindössze két hónapig jártak jegyben, amikor szeptember 24-én megjelentek az első hírek a szakításról.

Három nappal később az ex-vőlegény azt állította, hogy ő is a sajtóból tudta meg, hogy vége a kapcsolatuknak, majd igazi ámokfutásba kezdett az Insta profilján.

Képzeld el, hogy a pletykalapból tudod meg, hogy vége. Miközben éppen egy filmforgatás kellős közepén vagy… – írta az Insta-sztorijában.

 

Demi ismerősei a Seventeen forrásai szerint cáfolták a hírt, miszerint Max tényleg így tudta volna meg a szakítást, és egyenesen azt állították, hogy Demi szülei őrültnek tartják a srácot és örülnek, hogy vége. Azt nem tudni, mi az igazság, és mi történt, ami miatt szétmentek. Az biztos, hogy Demi nem vele vonul majd az oltár elé. Talán majd egy dalban elmondja az ő oldalát.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta