Dominik azt hitte, nincs durvább a régi általános iskolájánál – Tévedett!

Rovat

Megosztás

A Középsuli szereplői Ugandában jártak, ahol olyan élethelyzeteket és körülményeket láttak testközelből, amiket eddig elképzelni sem tudtak. Dominikot leginkább a tévedése döbbentette meg, hiszen általános iskolásként azt hitte, nála rosszabb helyzetben senki nem lehet. 

 

“A volt sulimban nem voltak túl jók a körülmények. Sajnos rengeteg helyen omlott a fal, nem voltak túl jók az ablakok és maguk az emberek sem voltak a legkedvesebbek. Életemnek nem a legjobb időszaka volt az általános iskola. Viszonylag gyakran takarítottak, de néhány helyen így is nagy kosz volt – főleg a mosdóknál. Mindezek ellenére az abból az időszakból a többi gyerek viselkedése volt az, ami igazán megmaradt bennem. Nagyon sokat szenvedtem miattuk, borzasztó volt.

Amikor betértünk az ugandai iskolákba, akkor értettük meg igazán, milyen igazán koszos, igénytelen helyen tanulni, ahol mindenütt szemét van a földön, pókháló az omladozó falakon, és mindenütt gyerekek lógnak az ablakok rácsain, melyeken üveg sehol sem volt. A WC-ről ne is beszéljünk, az egy fából készült fallal elszeparált, koedukált latrina volt. Életemben nem gondoltam, hogy ilyen körülmények között is járhatnak gyerekek iskolába. És ami számomra a legmegdöbbentőbb volt, az az egymáshoz való viszonyuk. Mindenki mosolygott, segítette a másikat, együtt játszottak, énekeltek. Nem voltak olyan klikkesedések, mint nálunk.”

Ha te is kíváncsi vagy rá, milyen körülmények között tanulnak a diákok Ugandában, nézd meg este a Középsuli sorozat 63. részét! Addig is, itt az előzetes:

https://www.youtube.com/watch?v=TC8d5ErObj8

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta