Dupla dalpremierrel indít a ska trónkövetelője

Rovat

Megosztás

Igazi lazulós ska-életérzés, fülbemászó dallamok, vidám szöveg. Minden összeáll ahhoz, hogy néhány percre megfeledkezzünk a körülöttünk zajló eseményekről, kizárjuk a világot és tomboljunk egy jót a Kugler friss dalaira.

A Kugler neve egyelőre kevéssé csenghet ismerősen, lévén egy 2019-ben alakult formációról van szó, akiknek a terveit – sok más zenészhez hasonlóan – igencsak felborította a koronavírus-járvány, hiszen friss együttesként nemigen volt lehetőségük bemutatkozni a közönségnek.

Annyi előnyük azonban van más kezdő zenekarokkal szemben, hogy a tagokat a félunderground szcénát ismerők már több formációban is láthatták, nevük elsősorban szombathelyi illetőségű zenekarokhoz, például a Tizenhéthez vagy a Derkovbois-hoz köthető.

A kényszerpihenőt nem töltötte tétlenkedéssel a Kugler: stúdióba vonultak és február elején dupla dalpremierrel csaptak a húrok közé.

A Kugler megalakulásáról, és a két most debütáló szerzeményről a zenekar gitárosa, Németh Attila a következőket mondta el:

„2020 elején kezdtünk próbálni, de a jelenlegi felállás csak pár hónapja alakult ki. Fő csapásiràny a ska, de kalandozunk kicsit a soul és a reggae területére is. A tagok olyan zenekarokból lehetnek ismerősek, mint a Tizenhét, HomoSkapiens, Ska Tunes és a Derkovbois.”

„Első körben mindjárt két dalt rögzítettünk, és alig várjuk, hogy élőben is megmutathassuk őket a világnak.

A mi utcánk a város csóróbb végén élők groteszk életébe enged betekintést. A vasárnap pedig a magunkfajta haramiák napját meséli el az ébredéstől a piacozáson és a délutáni csajozáson át az esti pihenésig.”

Főkép: YouTube

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta