Egy diák megkéselte társát német órán Budapesten

Rovat

Megosztás

Ma délelőtt egy 18 éves diák nyakon szúrta padtársát német órán Budapesten az I.kerületi Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági technikumban. A sérültnek 8 napon belül gyógyuló sebe keletkezett, az esetnek semmilyen előzménye nem volt.

Budapest I. kerületének egyik középiskolájában késsel szúrt meg egy 18 éves fiú egy másikat 2022. október 10-én 9 óra 20 perc körül. A sérültet a mentők kórházba vitték, a késelőt a helyszínen elfogták – közölte a police.hu.

Később kiderült, hogy a helyszín nem más, mint a Ponty utcai Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum-írja a telex.hu, ahol az egyik német óra közepén egy 18 éves diák hirtelen felugorva a padból nyakon szúrta padtársát, akinek verzését barátnője próbálta meg lefogni a mentők odaértéig, mesélte egy ott tanuló diák édesanyja. A rendőrök negyed 2-kor hagyták el az iskola épületét.

A BGSZC később megerősítette, hogy valóban ott történt az eset, azt is hozzátették: a sértett tanulónak 8 napon belül gyógyuló sérülései vannak. Az esetet követően az iskola igazgatója a tantestületet és a diákokat is egy iskolagyűlésen tájékoztatta a történtekkel kapcsolatban, s a tanulók számára amennyiben szükséges, iskolapszichológust is biztosítanak.

Képek: Zách Dániel / Telex

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta