Egy hónap alatt írt egy teljes lemezt a Jazzékiel frontembere

Rovat

Megosztás

Egy félbeszakadt Jazzékiel-turné és egy ottfelejtett szintetizátor kellett Jakab Péter első szólólemezéhez.

A Jazzékiel frontembere, elmondása szerint sosem gondolkodott azon, hogy egyedül hívjon életre egy teljes albumot, egyrészt, mert mindig is ódzkodott attól, hogy egy énekes önálló lemezzel jelenjen meg, másrészt művészetét a zenekaron belül mindig is ki tudta bontakoztatni, ráadásul még Hegyi Áron, a Jazzékiel zeneszerző-zongoristájának zenéjét is közelebb érezte magához.

Aztán a járványhelyzet mégis lehetőséget adott Jakabnak, hogy hangszert ragadjon és egy hónap alatt életre hívja a Nem fontos személy című lemezt. Az album egyébként joggal nevezhető egy Jazzékiel-spinoffnak is, és nem csak Jakab személye miatt; hangzásában és hangulatában is az anyazenekar legutóbbi lemezeit, például a Szép napokat idézi.

A művekben domináns hangszerként jelennek meg a zongora mellett a szintetizátorszőnyegek, és a dalszövegek is nagyon személyesek, akárcsak a Jazzékielben.

A zenész az album munkálataival kapcsolatban elmondta, Cztitrom Áron gitáros nála hagyott szintetizátorán kezdett el pötyögni, majd gyorsan fel is vette a Felső Tízezer Nagymaros 2030 című dalának feldolgozását. A lelkesedése itt nem tört meg, elővett számos olyan hangszert, melyeken évek óta nem játszott. Innen már egyenes út vezetett a saját hat dal rögzítéséig, majd némi győzködés után Jakab úgy döntött, a nagyközönségnek is megmutatja, mit alkotott.

A szerző hangsúlyozta, hogy ez nem egy karanténlemez, mindez a pandémia nélkül is megszületett volna, ugyanakkor azért a véletlen is közrejátszott a Nem fontos személy születésében.

A budapesti indie label Klinik által gondozott albumot lo-fi körülmények között rögzítették. Minden hangszeren (zongora, szintetizátorok, gitárok, basszusgitár, dobok) Jakab Péter játszik, a keverést is maga végezte, mindössze a masztering dicséri külső kéz, Mazckó Róbert (LA Gardens Studio) munkáját. Ami pedig a távolabbi jövőt illeti, a zenész úgy fogalmazott: „Nem tervezem a folytatást, de lehet még bármi”.

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta