Egy TikTok kihívás miatt kellett meghalnia a kislánynak

Rovat

Megosztás

Vizsgálatot indított az olasz ügyészség egy 10 éves kislány halála miatt, aki azért halt meg, mert részt vett egy TikTok kihívásban. Bár a kislány célja nem az volt, hogy öngyilkos legyen, mégis megtörtént a tragédia!

A TikTokon terjedt kihívásnak az volt a lényege, hogy ájulásig fojtsa magát a kislány és mindezt persze vegye videóra is.

Antonellára ötéves húga talált rá a fürdőszobában a mobiltelefonjával együtt. A kislány egy övet tett a nyakára, és azzal próbálta elérni az ájulást, közben mindent rögzített. A 10 éves kislányt kórházba szállították, de az életét nem tudták megmenteni.

Hogy a kislány élőben közvetítette-e, vagy később akarta megjelentetni, azt nem tudni.

A TikTok felhasználási feltételei szerint 13 év alatt nem lehet regisztrálni a felületre.

Az olasz kormány közölte, hogy elérhetetlenné teszik a TikTok alkalmazását azoknak a felhasználóknak, akik nem tudják kétséget kizáróan bizonyítani az életkorukat – számolt be róla a The Guardian.

A közösségi hálózatok nem válhatnak dzsungellé, ahol bármit megengednek – mondta Licia Ronzulli, az olasz gyermekvédelmi bizottság elnöke.

 

Közben a TikTok arról tájékoztatott, nem találtak kifogásolható tartalmat, olyat, ami bátorította volna a kislányt, hogy vegyen részt a kihívásban.

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta