Egyetemi tandíjak: mennyi az annyi?

Rovat

Megosztás

Lassan vége a nyárnak, de új, izgalmas kihívásokkal nyit az ősz, hiszen sokan megkezdik egyetemi, főiskolai tanulmányaikat. Ha valaki nem állami képzésre nyert felvételt, nem árt, ha tisztában van a számokkal. Mennyi idén az egyes felsőoktatási intézmények tandíjainak összege?

Júliusban kiderültek az állami helyekre érvényes felvételi ponthatárok. Akik bekerültek valamelyik megjelölt szakra, azok már fellélegezhetnek és felhőtlenül örülhetnek a nyár hátralévő részének, de akiknek nem jöttek be a számításaik, azoknak is van még remény. Július 28-án vette kezdetét ugyanis a pótfelvételi eljárás.

A pótfelvételire mindenki beadhatja a jelentkezését, aki nem vett részt a felvételi eljárásban, vagy nem vették fel egyik megjelölt szakra sem. Érdemes tájékozódni az egyetemek és főiskolák honlapján a sajátosságokról, valamint a szükséges alkalmassági vizsgákról. Az intézmények, az alkalmassági vizsgákra vonatkozó időpontokat a honlapjukon hirdetik meg.  A vizsgákat augusztus 16. és 23. között tartják. A pótfelvételi jelentkezési időszaka 2016. július 28-án veszi kezdetét, a jelentkezési lapokat és a szükséges dokumentumokat augusztus 7-ig lehet benyújtani elektronikusan. A pótfelvételik ponthatárait várhatóan augusztus 25-én hirdetik meg az intézmények.

Mennyit kell fizetnie a 2016/2017-es tanévben egy fiatalnak, és családjának, ha úgy döntenek, az önköltséges felsőoktatást választja? A pontos összegekről és egyéb hasznos információkról a felvi.hu honlapján közzétett összefoglalóból tájékozódhatnak a felvételizők. A 2016/2017-es tanévben például az ELTE Tanító-és Óvóképző Karon egy félévre szóló tandíj 100 ezer és 195 ezer Ft. között mozog. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog-és Államtudományi Karán egy félév 250 ezer forintba is kerülhet.

Egyetemi tandíjak
Továbbtanulsz idén felsőoktatási intézményben?

Képek: huffingtonpost

 

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta