Életem legromantikusabb kalandja – egy katona szerelme!

Rovat

Megosztás

Minden lány a szíve mélyén vágyakozik egy igazi romantikus kaland után, amit majd az unokáinak is elmesélhet. Általában azonban az ilyen átütő erejű érzelmek nem maradnak meg, csupán a kaland szintjén, és igaz, örök szerelemmé alakulnak. Így történt ez interjúalanyunkkal, Zsófival (22) is, aki elmesélte nekünk élete legromantikusabb szerelmi történetét.

forrás: pinterest.com
forrás: pinterest.com

 

Nem voltam egy romantikus alkat. Legalább is ezt gondoltam magamról. 15 éves korom óta kapcsolatban éltem, és ezt igazából egy állapotként fogtam fel. Mondanom sem kell, 15 évesen az ember még nem tudja milyen férjet, párt szeretne magának a jövőben. Hosszú hezitálás után szakítottam az akkori párommal, és álmomban sem gondoltam volna, hogy ekkora fordulatot vesz majd az életem.

Nem terveztem új kapcsolatot kezdeni. Azt hittem, jó ideig szingli maradok. Egy este a barátaimmal buliztunk, amikor megláttam a szomszéd fiút a bárban. Nem tudtam róla semmit (csak azt, hogy iszonyat jól néz ki). Hallottam innen-onnan, hogy keveset van itthon, mert a Francia Idegenlégióban szolgál. Nem tudom, mi vitt rá, de odamentem és bemutatkoztam neki. Hajnal 3-kor azt vettem észre, hogy egész éjjel csak vele beszélgettem. Pedig nem is ismertük egymást. Mivel szomszédok voltunk, együtt mentünk haza, és egészen hajnalig az udvaron ültünk. Elmondtuk egymásnak, kinek milyen tervei vannak, szinte az egész életünket átbeszéltük, és rájöttünk, hogy olyan, mintha már évek óta ismernénk egymást. Hangsúlyozom, tényleg csak beszélgettünk!

Egy beszélgetésből, hogy tudtad leszűrni, hogy ez egy különleges dolog?

Mert már akkor hajnalban, amikor hazamentem, azt éreztem, hogy nem akarok távol lenni tőle. Vele akartam lenni. Eleinte féltem kicsit, hogy elmúlik ez az érzés, de minél többször találkoztunk, annál jobban kötődtem hozzá. Nagyon rövid időn belül egyértelművé vált, hogy egy pár vagyunk. Nem jelentettük be senkinek, nem osztottuk meg a Facebook-on, de tudtuk, és mindenki tudta, aki csak ránk nézett.

 

Forrás: pinterest.com
Forrás: pinterest.com

 

Hogyan reagáltál, amikor megtudtad, hogy Francia Idegenlégióban szolgál?

Nem tudtam túl sokat a légióról. Amikor elmondta, hogy mi a napi rutin, milyen kiképzésen esnek át, milyen fizikai és szellemi terhelésnek vannak kitéve, egyáltalán nem ijedtem meg. Inkább tiszteletet éreztem. Nagyon felnézek rá azért, hogy van egy célja, egy hobbija és annak él. Az okozott nehézséget, hogy ő Franciaországban volt, én pedig itthon. Féltem, hogy a távolság akadály lesz. De éppen az ellenkezője történt. Volt, amikor én utaztam Franciaországba, volt, amikor ő jött haza. Ha csak havi egyszer is találkoztunk, az maga volt a megváltás, és nem adtam volna fel semmi pénzért.

Forrás: www.etsy.com
Forrás: www.etsy.com

 

Mi volt a legnehezebb az egészben?

Talán az, hogy sokan nem hittek bennünk. Pár hónapja ismertük csak egymást, és többet voltunk külön, mint együtt. A legtöbben azt hitték, ez nem egy igazi kapcsolat. A másik nehézség pedig az volt, amikor fél év együttlét után fél évre elment Észak- Afrikába egy misszióra. Nagyon féltem. Nem attól, hogy véget ér a kapcsolatunk, hanem attól, hogy baja esik. Sok mindent olvastam és hallottam a hírekben a polgárháborús területekről. Volt elképzelésem róla, hogy milyen körülmények között kell élnie. Nagyon nehezen viseltem azt a fél évet. Még telefonon sem tudtunk beszélni. Volt, amikor hetekig nem tudtam róla semmit. Persze, amikor néha telefonálhattunk azt mondta, hogy minden rendben van, és nem olyan veszélyes a helyzet. Nyilván nem így volt. Amikor hazajött, elmesélte én meg csak zokogtam, mert annyira hálás voltam, hogy épségben hazatért.

K+A

Most hogyan tovább?

Amikor fél év után hazajött, bennem is ez a kérdés fogalmazódott meg. Eredetileg még 2 évet kellett volna eltöltenie a légióban. Meglepetésemre azt mondta, már nem megy vissza, mert megváltoztak a tervei, amikor megismert, és nem akar ismét ilyen nehéz dolgoknak kitenni. Az igazság az, hogy végig reménykedtem ebben, de sose kértem volna magamtól, hogy jöjjön haza. Nagy megkönnyebbülés, hogy így döntött. Hogy engem választott, még ha igazából választás elé sosem állítottam.

A kételkedőknek pedig üzenném, hogy együtt is ugyanolyan, sőt még nagyobb a szerelem, mint külön. Kapcsolatunk pedig egy új szintre lépett, hiszen nemrég beköltöztünk első közös otthonunkba, ahol mindent, amit csak lehet együtt, közös erővel terveztünk meg és alakítottunk át. Azt hiszem, közös életünk végre elkezdődött!

 

Forrás: Amelia Inspired Photography
Forrás: Amelia Inspired Photography

 

 

Életem legromantikusabb kalandja- A katona szerelme!
Te hiszel a romantikus kalandokban?

 

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta