Előkarácsonyi musical az önkéntesekkel – Interjú Esztivel

Rovat

Megosztás

Mint tudjátok, KS Eszti aktívan részt vállalt az IYF által rendezett Christmas Miracle Musical megszervezésében. A tegnapi esemény után meg is osztotta velünk az élményeit!

Milyen feladataid voltak az esemény szervezésével kapcsolatban?

Mindenki olyan feladatot választhatott, amiről úgy érezte, menne neki. Rám a promó részben tudtak számítani, megkerestem különböző oldalakat, hogy kitudnának-e rakni rólunk egy rövid kis cikket, illetve, teázókban, könyvesboltokban, könyvtárakban raktunk ki posztereket a musicalről. Csináltunk egy promó videót is, meghívókat borítékoltunk, majd szórtunk szét postaládákba. A helyszínen az volt a feladatom, hogy az embereket kísérjem a helyükre, de persze ott segítettem, ahol kellett. A musical karácsonyfáját én és a barátnőm díszítettük az egyik szereplővel.

Hogyan kerültél be az önkéntesek közé?

Diákkörre kezdtem el járni az IYF-be, ők pedig éppen önkénteseket toboroztak a musical megszervezéséhez, én pedig szívesen segítettem.

https://www.youtube.com/watch?v=O_Ez0B23yvs&t=4s

 

Milyen élmény volt számodra a műsor?

Hihetetlen jó volt, főleg a műsor, de az érzés is elmondhatatlan, mikor az önkéntesek elkezdtek táncolni a színpadon. Akkor ott láttam magam előtt, hogy mennyire megérte dolgozni ezért a napért. Nagy öröm számomra, hogy ilyen jó embereknek segíthettem és a részese lehetek ennek a közösségnek. Mint tudjuk, az önkéntesek nem hivatásos színészek voltak, ha ezt az előadás után mondták volna el a szervezők, senki nem hitte volna el szerintem.

Összességében akkor élvezted az egészet! Nem volt azért néha kicsit stresszes?

Nagyon élveztem, annyira, hogy mikor vége lett, kértem, hogy nem kezdhetnénk-e elölről az egészet. Persze, volt stresszes része is, de elhalványult a sok jó mellett.

Milyen a kapcsolatod a többi önkéntessel?

Véleményem szerint az önkéntesekkel nagyon jó a kapcsolatom, ahhoz képest, hogy milyen rövid ideje ismerjük egymást, ez a szervezés nagyon jól összekovácsolt minket. Mindenki nagyon aranyos, szeretek velük lenni, olyankor nem kell semmin gondolkodnom, csak mi vagyunk meg az az 1-2 óra, amit együtt töltünk. Sajnos nagy volt a rohanás és a koreai önkéntesekkel nem sikerült túl sokat beszélgetnünk, de ők is aranyosak voltak. Ezúton köszönjük nekik, hogy hozzánk is eljöttek, és így december elején egy kis karácsonyt varázsoltak a szívünkbe!

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta