Elveszni a Fekete Lyukban – egy legendás szórakozóhely a múltból

Rovat

Megosztás

A nyolcvanas években és a kilencvenes évek elejének a punk, hardcore és a bizonytalan jelentésű alternatív terminológiával jellemezhető zenekarok és rajongóik találkozási helye volt a Fekete Lyuk. A más közösségi terekből kiszorult szubkultúrák képviselői itt otthon érezhették magukat a Józsefváros szélén lévő G.M.Művelődési Központ, majd Vörösmarty Művelődési Ház pincéjében.

A vendégeknek semmilyen formális szabályt nem kellett betartaniuk. Nyugodtan pihenhettek egyet az asztalra fekve, vagy akár az asztal alatt is. A falakat graffitik díszítették, régi vasúti kocsik ülései is ülőalkalmatosságként szolgáltak. Először itt pogózhatott a közönség. A kívülálló számára durva lökdösődésként megjelenő tánc a nonkonformizmus szimbólumává vált.

 

pogo
pogo

 

A korabeli média borzongással kevert érdeklődéssel figyelte a „botrányos” helyet, óriási reklámot csapva ezzel neki. A hihetetlenül népszerű szórakozóhelyet a Rolling Stone magazin is kedvencei közé sorolta

Számos ma is lézető alternatív, rock, punk vagy hardcore zenekar köszönheti a klubnak az ismertségét (Sex Action, Aurora, F.O.S., Kispál és a borz, P.U.F., Sziámi, Vaszlavik, Tankcsapda, Vidámpark , Kretens, Független adó, Trottel, Rés, Perfect Name, V.H.K stb…) Felléptek itt olyan nemzetközi sztárok is, mint a No Means No, a Fugazi, vagy a Chumbawamba.

fekete_lyuk_velvet.hu

 

A szórakozóhely a kielncvenes évek elején bezárt, majd 1999-ben rövid időre újranyitott, de a korábbi időszak fényét nem tudta felidézni.

01-LYUK_bejarat_passzio.hu

 

Forrás: facebook.com, passzio.hu, forum.index.hu,

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta