Ennyi volt – Véget ér a Középsuli sorozat

Rovat

Megosztás

Szerkesztőségünk tagjai összeültek, sőt a fejüket is összedugták, és nagy elhatározásra jutottak. Szomorúan jelentjük ki: nem folytatjuk tovább a Középsuli sorozatot. Hogy miért nem?

Ennek több oka is van. Nem csak egy.

Szereplőinknek a mindennapos forgatás miatt nem jut elég idejük tanulni, ezért a jegyeik rettenetesen leromlottak. A tanáraik és a szüleik maratoni megbeszéléseket tartottak, hogy erre megoldást találjanak. Első körben megvonták tőlük az ételt. Ennek okán egyre éhesebbek és feszültebbek lettek, így az egyik rajongójuknak a nyílt utcán leharapták a bal fülét.

De nem csak a tanulással és az ételmegvonással volt probléma. Berci például eladta a farmjuk összes malacát, hogy jobb minőségű körtét vegyen, mint amit a családja termeszt. Teljesen tönkrementek, így lehet, őt fogják most megenni.

berci

Olivér járt sem járt jobban. Neki leharapta a krokodil a bal kezét. Annyira szégyelli, hogy azóta nem lépett ki az utcára sem.

Olivér

 

Ennyi rosszat már nem bírunk elviselni, ezért lehúzzuk a rolót. Pedig nagyon szeretünk titeket.

 

images

 

 

Mivel szeretünk, ezért is gondoltuk azt, hogy jól

megtréfálunk április elsején! 🙂

Hogy is szól a versike? 🙂

Április bolondja,
Felmászott a toronyba,
Megkérdezte:
– Hány óra?
Fél tizenkettő;
Bolond ez a kettő.

anim_april_fool

Nyugi, nyugi. A sorozat folytatódik, amíg a szereplők meg nem öregszenek. Na jó, ez is vicc. De mi még nagyon sokáig szeretnénk Középsuli sorozatot! 🙂

Ennyi volt - Véget ér a Középsuli sorozat
Szerinted jó poén volt?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta